„Pártcsere” lehet a lett kabinetben
Az ellenzékben lévő Lettország Útját (LPP/LC) kérte fel tegnap a kormányba való belépésre Valdis Dombrovskis miniszterelnök, miután a legnagyobb koalíciós párt kilépett a koalícióból. Bár az még bizonytalan, hogy sikerül-e többségi kabinetet alakítani, vagy kisebbségből kell folytatni a kormányzást, Dombrovskis biztosítottnak látja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 7,5 milliárd eurós hitelkeretének sorsát, miután az ellenzék támogatásáról biztosította e téren.
Az LPP/LC részt vett a Dombrovskis 2009. márciusi hatalomra kerülése előtt regnáló lett kabinetben, és azt követően, immár ellenzéki pártként az IMF-csomaggal kapcsolatos megszorításokat is támogatta. Ez különösen érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy a koalíció eddigi legnagyobb ereje, a most távozó néppárt kormányzati pozícióból is a konszolidációs terv ellen szavazott.
Az LPP/LC bejelentette, hogy hétfőn kíván dönteni Dombrovskis felkéréséről, ugyanakkor a párt ismét megerősítette, hogy a pénzügyi stabilitást szolgáló lépéseket akár ellenzékből is támogatni fogja. Az ellenzék biztató szavai, illetve az IMF hét eleji dicsérete a pénzügyi stabilizációval kapcsolatban a piacokra is pozitív hatást gyakoroltak, ahol igen keresettek voltak a fél- és egyéves lejáratú állampapírok a héten. A források ugyanakkor nélkülözhetetlenek Lettország számára, tekintettel arra, hogy a balti állam szenvedte el tavaly a legnagyobb, 18 százalékos GDP-visszaesést az egész Európai Unióban. A rigai gazdasági tárca ez évre 3 százalékos zsugorodást prognosztizál. Reuters


