Zsebüknél fogva vezetik a munkavállalókat
A munkáltatók szabálytalanságára a munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás után a munkabérrel kapcsolatos visszaélések – ezen belül is a minimálbér kifizetésének elmulasztása – a legjellemzőbbek, utóbbiakat közülük minden negyediknél tetten lehetett érni.
A garantált bérminimumot – vagyis a szakmunkás minimálbért – a munkáltatók több mint negyede nem fizette ki, és ez a „munkabéres" jogsértés az érintett munkavállalók ötödét rövidítette meg. Hasonló arányban sértették meg a munkáltatók a különböző pótlékok fizetésére vonatkozó előírásokat: ezt a hátrányt szinte minden második munkavállaló megérezte.
A munkabér-szabályszegések kimagaslóak a kereskedelmi vállalkozások körében: annak ellenére, hogy az ellenőrzések negyede esett erre az ágazatra, a munkabérrel kapcsolatos jogsértést elkövető munkáltatók 40 százaléka ebben az ágazatban működik. Ennek a felén „osztozik" - csaknem azonos arányban - az építőipar és a vendéglátóipar. A magasabb összegű kifizetések elmulasztása azonban szinte kizárólag az építőipari vállalkozások terhére róható.
A jogsértések okai a munkaügyi ellenőrök tapasztalatai szerint többnyire a figyelmetlenségre és a jogszabályok ismeretének hiányára vezethetők vissza.


