BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A KitKat gyártása már nem veszélyezteti az orángutánokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari cége ma bejelentette, hogy nem használ tovább az esőerdők pusztításával készült alapanyagokat. A döntés a Greenpeace két hónappal ezelőtt indult kampányának köszönhető.

A Greenpeace két hónapja indított kampányt a Nestlé ellen, többek között az alábbi oldalon. A szervezet szerint a KitKat csokoládéhoz használt pálmaolaj az indonéz őserdőkre és a veszélyeztetett orángutánokra gyakorolt végezetes hatást gyakorol. A Nestlé az egyik legnagyobb felvásárlója annak a pálmaolajnak, amit az orángutánok (az egyik legveszélyeztetettebb faj) élőhelyének felperzselésével termelnek.

Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace igazgatója elmondta: „örülünk, hogy a Nestlé esélyt adott az orángutánoknak a túlélésre. A többi, az esőerdők kiirtásával termelt pálmaolajat felhasználó céget is felszólítjuk, hogy kövessék a Nestlé példáját. A kampányunk során több százezer ember közölte a Nestlével, hogy nem fognak az esőerdők felégetéséből származó termékeket vásárolni.”

A Nestlé új irányelvei szerint nem kerülhetnek a beszállítói láncba olyan cégek, mint például a Sinar Mas mely Indonéziában az esőerdők irtásával telepít ültetvényeket, ezzel nagy mértékben járul hozzá az éghajlatváltozás gyorsításához és  fajok pusztulásához, különösen a rendkívül veszélyeztetett orángutánéhoz.

„A Nestlé döntése világos és határozott üzenet a környezetpusztító cégek
számára, hogy a tudatos vásárlók, a környezetért felelősséget vállaló
fogyasztók növekvő ereje miatt a piac nem tolerálja az esőerdők
pusztítását. Tevékenységüket fenntartható alapokra kell helyezniük. A
Greenpeace ellenőrizni fogja a mostani vállalások teljesülését” – mondta
Pat Venditti, a Greenpeace International Erdővédelmi kampányvezetője.

A papír és a pálmaolaj iránti növekvő nemzetközi igény miatt a Sinar Mas
Indonézia erdőiből és tőzegföldjeiből egyre nagyobb területeket pusztít el.
Emiatt az országban a világon az egyik leggyorsabb az erdők pusztulásának üteme, Indonézia a világ harmadik legnagyobb üvegház gáz kibocsátója Kína és az Egyesült Államok mögött. A pálmaolajat sokféle formában fogyasztjuk: csokoládékba keverve, fogkrémekben, kozmetikumokban, és a „környezetbarátnak” nevezett bio-üzemanyagokban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.