Közélet

Domokos Lászlót javasolja a Fidesz az ÁSZ elnökének

Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt jelöli a Fidesz-KDNP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének, alelnökének pedig Warvasovszky Tihamér, volt MSZP-s honatyát, Székesfehérvár polgármesterét javasolják a kormánypártok - jelentette be Lázár János a Fidesz frakcióvezetője hétfőn.

Az Országgyűlés hétfőn szavaz az ÁSZ elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról. A nyolctagú bizottságba a Fidesz 4, a KDNP 1, az MSZP 1, a Jobbik 1 és az LMP is 1 tagot jelölhet. A tagok, az elnök és az alelnök megválasztásáról a házelnök terjeszt majd elő javaslatot, amelyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Az előterjesztésben szerepel az is, hogy az ÁSZ elnökjelöltjévé és alelnökjelöltjévé az válik, aki legalább öt bizottsági tag "igen" szavazatát megkapta - közölte az atv.hu.

Kovács Árpád ÁSZ-elnök megbízatása 2009. december 9-én lejárt. A korábbi számvevőszéki alelnökök megbízatása 2001. augusztus 17-én, illetve 2001. november 23-án lejárt, azóta mindkét alelnöki tisztség betöltetlen. Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi törvény szerint az ÁSZ elnökét és alelnökeit 12 évre választja meg az Országgyűlés.

Lázár János elmondta: szeretnék, ha június 28-án a parlament szavazna az ÁSZ új vezetőinek személyéről.

ÁSZ ATV Fidesz
Kapcsolódó cikkek