BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kövér László: a szlovákok nem értenek semmit az EU-ból

Kövér László szerint az Európai Uniónak nem lenne helyes szó nélkül hagynia Jan Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének a kettős állampolgársággal kapcsolatos kirohanásait. A Fidesz választmányi elnöke a Demokratának adott, szerdán megjelent interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a demokrácia újjászületését jelenti az SZDSZ kiesése a parlamentből.

A kettős állampolgárság lehetővé tétele mellett a nemzeti összetartozásról szóló törvény gyógyír lehet a 2004. december 5-ei népszavazáskor keletkezett sebekre is – mondta a Demokratának adott interjúban Kövér László.

Az InfoRádió kivonata szerint a politikus az interjúban a belpolitikai helyzettel összefüggésben a politikus emlékeztetett: "mindig mondtam, hogy ha az SZDSZ a választók akaratából kiesik a parlamentből, az a demokrácia újjászületését jelenti. Ezt már akkor is így gondoltam, amikor nem tudhattam, hogy mi pedig eközben kétharmadot jelentő felhatalmazást kapunk".

Arra a kérdésre, hogy Isten nevének megjelenése a nemzeti összetartozásról szóló törvényben csak egyszeri alkalom, vagy egy új időszak kezdetét jelenti, Kövér László úgy válaszolt: mindenképpen illett az emelkedettséghez, ugyanakkor szerinte az elmúlt húsz évben is születtek olyan törvények, amelyeknek a preambulumába ezt ugyanígy be lehetett volna emelni.

A politikus szerint "itt az ideje megérteni, hogy Isten említésével még nem zárjuk ki, különböztetjük meg hátrányosan azokat, akik nem hisznek benne, s a világ dolgaira valamilyen más magyarázatot keresnek".

A kettős állampolgárságra adott szlovák reakciókról szólva Kövér László azt mondta, képtelenségnek tartja, hogy a szlovák vezetés lényegében az ország lakosságának egytizedét nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította.

"Aki ilyet tesz, az az égvilágon semmit nem ért az Európai Unióból. Úgy vélem, az EU-nak nem lenne helyes szó nélkül hagyni Jan Slota kirohanásait, amellett pedig pláne nem lenne szabad elmenni, hogy a kettős állampolgárságot igénylőket meg akarják fosztani szlovák állampolgárságuktól" - fejtette ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.