Közélet

Tölgyessy: Orbánnak nem jött be a csontvázas taktika

Orbán Viktor alighanem évek óta nem beszélt olyan meggyőző erővel, mint 29 pontja előadásakor, ismét bebizonyosodott: a nehéz helyzetek inspirálják leginkább – mondta az MR1 Kossuth Rádióban Tölgyessy Péter.

A forint rohamos esése után az új kormány nem tehetett mást, mint, hogy  bejelentette: tartja magát elődje hiánycéljához. Néhány napra úgy tűnt, már a rajtnál megtörik az új hatalom lendülete, Orbán Viktor azonban huszárosan kivágta magát az indulását megingatni látszó helyzetből. Alighanem évek óta nem beszélt olyan meggyőző erővel, mint 29 pontja előadásakor. Ismét bebizonyosodott: a nehéz helyzetek inspirálják leginkább. A forint kezdi visszanyerni régi erejét, a piaci elemzők pedig általában jó iránynak vélik a kormány javaslatait – véli Tölgyessy.

Mint a Kossuth Rádióban elmondta, a miniszterelnök kényszerűen tudomásul vette, hogy a hátrahagyott csontvázakra hivatkozó stratégia összeomlott, ám nem kapitulált, hanem régi axiómái megőrzésével, offenzív módon kitört beszorított helyzetéből. Eleget tett a pénzpiacok legfontosabb elvárásainak, de közben gondosan ügyelt arra, hogy kimutassa a külső elvárások elleni lázadás gesztusait is. Olyan programpontokkal állt elő, amelyben a választók és a külföldi elemzők is megtalálják a nekik tetsző részeket.

Az új kormány által a korábban jelzettnél végül messze kisebb, most hozzávetőleg 230 milliárd forintosnak mondott idei többlethiány finanszírozása a javaslatokkal lényegében megoldódott. Az érdemi adócsökkentés terve viszont a következő esztendőre tolódott. Az egykulcsos jövedelemadó közvetlen nyertesei a magasabb jövedelműek lesznek: a felső adókulcs eltörlése az adóstatisztikák szerint csak az adózók legfelső tíz százalékát érintheti.

Az akcióterv ismét megmutatta: Orbán Viktor az alulról jövő, de minden úton-módon felemelkedni akaró hazai középrétegek szemével nézi a világot. A magáéhoz hasonló, sokgyerekes családoktól reméli az ország sikerét. Úgy véli, azok kapjanak leginkább segítséget az államtól, akik maguk is igyekeznek felfelé.

adócsökkentés Tölgyessy hiány csontváz egykulcsos adó
Kapcsolódó cikkek