Közélet

"Nem hoz átláthatóságot a pártok állami támogatását csökkentő törvény"

A pártok nem tudják 15 százalékkal csökkenteni a kiadásaikat, így a kieső állami bevételeket máshonnan fogják majd pótolni – mondta az InfoRádiónak Alexa Noémi, a Transparency International igazgatója.

Szimbolikus gesztus csupán, amely nem segít a pártok gazdálkodásának átláthatóbbá tételében - így értékelte az InfoRádiónak adott interjúban a Transparency International igazgatója a Parlament hétfői döntését, amelynek értelmében idén 15 százalékkal csökken az országgyűlési választásokon egy százalékot elért pártok állami támogatása.

Alexa Noémi szerint a költségvetési törvény módosítása nem kényszeríti arra a pártokat, hogy részletes és átlátható beszámolót készítsenek, de az Állami Számvevőszéket és az ügyészséget sem ösztönzi arra, hogy vizsgálatot indítson, ha a beszámolók hiányosak, vagy a pártok látványosan többet költöttek az azokban szereplő összegeknél.

"A gazdasági életben megjelenő, pártfinanszírozásból eredő korrupciós kockázatokat ez a jogszabály nem csökkenti" - jelentette ki a civil szervezet igazgatója.

A pártok nem lesznek képesek hirtelen 15 százalékkal csökkenteni a kiadásaikat, a hiányzó összeget tehát máshonnan fogják megszerezni - magyarázta Alexa Noémi, aki szerint ez önmagában nem probléma. A gondot az okozza, hogy még mindig nincsenek biztosítva a megfelelő átláthatósági garanciák.

A Transparency International munkatársai egyébként osztják az adatvédelmi biztos aggályait azzal kapcsolatban, hogy a nemzetgazdasági miniszter módosítaná az állami vállalatok adatainak nyilvánosságáról szóló jogszabályt. Alexa Noémi szerint a terv korlátozza az átláthatóságot, és ha a módosítást elfogadják, az arra enged következtetni, hogy a kormány csökkenteni szeretné az állami vállalatok átláthatóságát.

Alexa Noémi hangsúlyozta: a módosítás nyomán a közpénzből működő állami vállalatok kérésre nem lennének kötelesek kiadni a közérdekű adatokat, így az embereknek csökken az esélye arra, hogy megtudják, mire költik a cégek a pénzüket.

Alexa Noémi átláthatóság kormány
Kapcsolódó cikkek