Világrekord: több mint 10 napja van a levegőben egy repülőgép
A csaknem 23 méteres fesztávú szárnyak ultrakönnyű szénszálakból készültek, rajtuk vékony papírvékony napelemek gyűjtik az energiát, amit akkumulátorokban tárolnak, majd ebből táplálkoznak a motorok, ha éjszaka lemegy a nap.
A többcélú repülő a tervek szerint akár hónapokat is a levegőben tölthet, leszállás nélkül, ami alkalmassá teszi különféle kommunikációs feladatokra.
A napelemes, pilóta nélküli robotrepülő súlya mindössze 40 kg, szárnyainak teljes felülete pedig eléri a harminc négyzetmétert. A gép távirányítással működik, egy méteres pontossággal képes egy meghatározott pont felett lebegni, és egészen magasan, 18 kilométeren is tud repülni.
A gép Arizonában az amerikai Yuma légitámaszpontról szállt fel július 9-én. A projekt vezetője, Jon Saltmarsh szerint egy újabb repülési éjszaka után lehozzák a Zephyr-t, amelyről azt mondta: „Ez nyilvánvalóan az első gép, amely örökké képes lenne repülni.”


