Közélet

A földtan kiíródott a jogszabályokból

Kiárad a Balaton, leomlik a löszfal, átszakad a tározó gátja. Változik az idő(járás), mozog a föld, mégpedig a szó legszorosabb értelmében.

A földmozgások nem várnak senkire, az ajkai katasztrófa pedig különös aktualitást ad annak, hogy „a földtan kiíródott a jogszabályokból”. Szó szerint ezt mondta a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal  főosztályvezető - helyettese még szeptember közepén. A mondat mintegy két héttel az ajkai katasztrófa előtt hangzott el, mégpedig az Magyar Tudományos Akadémia Környezettudományi Elnöki Bizottságának ülésén - adta hírül a világtudomány.hu.

Oszvald Tamás szerint összesen 909 faluban és városban, csaknem az ország harmadában kell földtani veszélyekkel számolni, vagyis földcsuszamlásokkal, rétegcsúszásokkal, partfalomlásokkal, illetve a korábbi bányászati tevékenység káros hatásaival. A legutóbbi példa Dunaújváros, illetve az ottani löszfal. Ennek ellenére nemcsak az építési engedélyek kiadásához, de még a településfejlesztési tervek készítéséhez sem kell kikérniük az illetékeseknek a földtani szakemberek véleményét.

A talajmozgások miatt keletkező károkat jelenleg csak vis major keretből lehet rendezni, a forrásokat pedig csak önkormányzatok igényelhetik. A szélsőséges időjárás a rendkívüli események számát jelentősen növelte, csaknem megnégyszerezte: az idén szeptember közepéig 446 ilyen jellegű bejelentés érkezett, ezek közül 113 földcsuszamlásról szólt.

A földmozgások nemcsak épületeket tettek tönkre, hanem települések közműveit is, sőt falvakat zártak el a külvilágtól. A szakértők szerint szükség lenne egy olyan térképre, amely a beépítésre alkalmatlan, a korlátozottan beépíthető, valamint korlátok nélkül beépíthető területeket venné számba.

A Magyarországot ért környezeti katasztrófák miatt újra kell gondolni az építkezést csakúgy, mint a védekezést. A közlekedési infrastruktúrában az idén mintegy 30 milliárd forintos kárt okozott a szélsőséges időjárás, 8 milliárd forintnyi a vasutat, a fennmaradó rész a közutakat érte – mutatott rá az Akadémia Közlekedés-tudományi Bizottságának elnöke, aki integrált közlekedéspolitika kidolgozását szorgalmazta, mert mint mondta, a jövőben a problémák csak sokasodhatnak.

geológia MTA földtan földcsuszamlás jogszabályok
Kapcsolódó cikkek