BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös haderőt is létrehoz a történelmi brit–francia paktum

A költségvetési kiadáscsökkentés és a nagyobb nemzetbiztonság szándéka motiválja azt a két – egyöntetű szakértői vélemény szerint példa nélküli – együttműködési megállapodást, amelyet Nicolas Sarkozy francia elnök és David Cameron brit kormányfő ma írt alá Londonban.

Az egyik szerint a két ország 2014-től ötven éven át laboratóriumi körülmények között közösen teszteli atomrobbanófejeit és vizsgálja a nukleáris anyagok működését.

A másik alapján öt-ötezer fős egységekkel egyesített, bármikor és bárhol bevethető expedíciós haderőt hoznak létre közös parancsnok irányításával, s Franciaországnak és Nagy-Britanniának egyaránt vétójoga lesz mindegyik műveletre.

A mostani londoni brit–francia csúcsra két héttel azután került sor, hogy David Cameron kormánya hivatalba lépése után röviddel bejelentette a szigetország katonai büdzséjének nyolcszázalékos csökkentését a következő öt évben.

Az előzetes becslések szerint a britek négy év alatt 750 millió fontot takarítanak meg csak a Trident rakétarendszerben a robbanófejek számának csökkentésével.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.