Gyurcsány: Orbán házhoz ment a pofonért!
A volt kormányfő felhívta a demokratákat, liberálisokat, szociáldemokratákat arra, forduljanak szembe Orbán Viktor rendszerével. "A mi dolgunk, hogy újjáépítsük a köztársaságot, mert a harmadik köztársaságnak vége. Az új rendszer alapja a ’89-ben megalkotott alkotmányrendszer lesz. Azt mondta: eszükben sincs új alkotmányos medret építeni, de azt elismerte, hogy a ’89-es alkotmányt lehet csiszolgatni" - tudósított a Klubrádió Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédéről.
Arról is beszélt, hogy Orbán Viktor házhoz ment a pofonért a nemzetközi politikai színtéren. Mint mondta: már nem lel barátokra, mert nem fogadják sehol, sem Brüsszelben, sem az Egyesült Államokban, sem Oroszországban és nem osztanak lapot a ez EU jövőjéről szóló legfontosabb tárgyalásokon sem – utalt arra, hogy tegnap kiderült, Magyarország elbukta a május végére tervezett keleti partnerségi EU-s csúcstalálkozó lefújását.
Értetlenségének adott hangot, hogy miért nem akar Orbán Viktor az euróövezethez csatlakozni. Azt mondta: amit tenni akar, az szemben áll a nemzeti érdekkel. Mi azt akarjuk, hogy mielőbb teremtsük meg az euró bevezetési feltételeit és lépjünk be az euroövezetbe.