Viszlát, Roosevelt tér? Pálinkás is új nevet adna
Az MTA elnöke hivatalában fogadta Tarlós István főpolgármestert. A találkozón az MTA elnöke indítványozta a Roosevelt tér elnevezésének Széchenyi térre történő változtatását. A főpolgármester az indítványt támogatólag terjeszti a fővárosi közgyűlés elé – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia közleményében.
Pálinkás József azzal indokolta a kezdeményezést, hogy a volt amerikai elnök semmilyen történelmi összefüggésbe nem hozható azzal a közterülettel, amelyen Széchenyi István alkotásai - az Akadémia, a Lánchíd, az első magyar dunai gőzhajó állomás – találhatóak. A főpolgármester és az Akadémia elnöke egyetértettek abban is, hogy az egykori amerikai elnökről egy vele összefüggésbe hozható másik közterületet célszerű elnevezni.
A helyi önkormányzatokról szóló törvény vonatkozó pontjának értelmében a névváltoztatás a fővárosi önkormányzat feladat-és hatáskörébe tartozik. A főpolgármester ígéretet tett arra, hogy az indítványt támogatólag terjeszti a fővárosi közgyűlés elé.
Ha az ötlet megvalósul, immár a harmadik köztér kaphat új nevet az Orbán-kormány regnálásának kezdete óta. Korábban a főváros indítványozta, hogy Ferenc körút-Üllői Út kereszteződésében található teret Elvis Presley-ről nevezzék el. A Budapest Airport pedig péntektől a Liszt Ferenc repülőtér nevet viseli.
Mint arról beszámoltunk, a Földrajzinév-bizottság helyett ezentúl a kormány dönt a hivatalos földrajzi nevekről, ha ehhez kiemelt közérdek fűződik – mondja ki egy hétfőn a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet. A kormány ugyanis módosította a 2007-es, a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló rendeletet. A kedden hatályba lépő rendelet szerint továbbra is a Földrajzinév-bizottság dönt a hatáskörébe tartozó hivatalos földrajzi nevekről, de ha ahhoz kiemelt közérdek fűződik, akkor a döntés a kormány joga; ezt egyedi határozattal teszi meg.
A bizottság hatáskörébe tartozik az országos jelentőségű domborzat- és tájnév, a területnév, a természetvédelmi név, a víznév, az országos jelentőségű közlekedési és hírközlési név meghatározása.


