Közélet

Ötmilliárd az ötkarikára

Az állami támogatás jelenleg mintegy 300 versenyző kiemelt támogatására elegendő a 2012-es londoni olimpiára készülve, melyre eddig mintegy 5 milliárd forintot költött a központi büdzsé.

A pekingi olimpia óta eddig mintegy 5 milliárd forintot kapott a magyar államtól a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a 2012-es londoni olimpiára való felkészülésre – nyilatkozta lapunknak Molnár Zoltán. A MOB főtitkára elmondta, az idén 2,1 milliárd forintot kap az olimpiai bizottság a központi költségvetésből. 2009-ben az előző kabinet egy 48 százalékos elvonással, 1,1 milliárdot adott a MOB-nak. Hasonló mértékű juttatást kaptak 2010-ben, amit az új kormány 700 millió forinttal kiegészített. „Ha jövőre is az ideihez hasonló összeggel számolhatunk, akkor meg leszünk elégedve” – mondta Molnár.

A tényleges részvételi költség a jövő évi büdzsében fog szerepelni, ez függ a csapatlétszámtól is. A 2008-as pekingi olimpián ez az összeg mintegy 400 millió forint volt, ebből kellett megoldani a formaruhát, a felszereléseket, az utaztatást, a sportbiztosításokat. Az ellátás és a szállás az olimpiai faluban ingyenes. A MOB szponzorbevétele tavaly 305 millió forint volt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól 102 millió kaptak. Az állam tavaly 20, az idén 120 milliót adott a szervezet működésére. Az állami létesítményeket nem piaci áron, hanem szerény térítési díj ellenében veszik igénybe.

„Az állami támogatás jelenleg arra elegendő, hogy 300 versenyző kiemelt figyelmet kapjon, most az a legfontosabb feladatunk, hogy valahogy kapaszkodjunk, miközben a világ eldübörög mellettünk” – hangoztatta a főtitkár. A magyar sport mögött már nincsenek korszerű intézmények. A korábban világszínvonalú, a világon elsőként nálunk létrehozott Sportkórház már a magyar egészségügyi intézmények jelenlegi színvonalához sem méltó. A magyar sport jelenlegi infrastruktúrája mellett csodaszámba mennek a sportolói eredmények.
„A térségben nálunk kapja a legkisebb támogatást az olimpiára készülő csapat. Az elmúlt 20 évben többször is azt éreztük, hogy a kormányzat számára nem fontos a sport” – mondta Molnár. Szerinte ennek az is oka volt, hogy az olimpiákon szerencsésen jól szerepeltünk, ami elkendőzte a problémákat.

„A sportot kiemelt ágazatként kezeli a kormány, elkötelezett az irányváltás mellett, amelyhez elengedhetetlen a gyökeres átalakítás” – mondta lapunknak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára. Czene Attila szerint egyértelmű és egycsatornás finanszírozási rendszerre és forráskoncentrációra van szükség a hatékonyabb és nyomon követhetőbb forrásfelhasználáshoz, egy szervezet egy célra csak egyetlen forrásból kaphasson támogatást.

„Idén visszakaptuk 2005-ben elvett jogosítványunkat, így újra a MOB és így a civilek dönthetnek az állami pénzek szétosztásáról” – hangoztatta Molnár. Korábban az egyeztetések mélysége az államtitkárok és szakállamtitkárok attitűdjétől függött. A kifizetések sokszor hónapokat késtek, és több csatornán érkeztek, egyes edzők például hat helyről kaptak juttatást. Az új kormány a jelenleg mintegy egymilliárd forintos büdzsével rendelkező Gerevich-ösztöndíjat is visszahelyezte a MOB hatáskörébe. Ez az ösztöndíj, melyet nem terhel közteher, az olimpiai felkészülés egyik legfontosabb támogatása. A versenyzők és a szakemberek fele-fele arányban kapják meg. A legfőbb londoni esélyesek akár havi 400 ezer forintot is kaphatnak.

A szponzorok érdeklődése az olimpia évében élénkül meg

András Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutató Központjának igazgatója: Folyamatos problémát jelent, hogy a sportolók olimpiai felkészülése több ciklust is átível, és egy cikluson belül is folyamatos finanszírozási igénnyel jár. A szponzori érdeklődések sokszor csak közvetlenül az olimpia évében élénkülnek. A jelenlegi gazdasági helyzetben a szövetségek gyakran szponzorokat veszítenek, mint újakat vonnak be.

Az állami támogatás sok szövetségnél még az inflációval növelt 2007-es összeget sem éri el 2011-ben. Ez nemcsak egy kormány szándékán, hanem ezen kívüli tényezőkön is múlik. A magyar sportszakmai eredményesség bőven felette áll a hazánkon kívüli állami és a hazai állami támogatások jelentette különbségen. Kérdés, meddig tud ez így maradni egy olyan helyzetben, amikor a szövetségeknek a tisztán állami támogatás önmaguk fenntartásán túl csak a legjobbaknak nyújt a felkészülésben egyfajta „minimálprogramot”? Ez már nem elegendő bizonyos távoli helyen levő versenyeken való részvételre, illetve edzőtáborozásra.

Az állami támogatás sok szövetségnél még az inflációval növelt 2007-es összeget sem éri el 2011-ben. Ez nemcsak egy kormány szándékán, hanem ezen kívüli tényezőkön is múlik. A magyar sportszakmai eredményesség bőven felette áll a hazánkon kívüli állami és a hazai állami támogatások jelentette különbségen. Kérdés, meddig tud ez így maradni egy olyan helyzetben, amikor a szövetségeknek a tisztán állami támogatás önmaguk fenntartásán túl csak a legjobbaknak nyújt a felkészülésben egyfajta „minimálprogramot”? Ez már nem elegendő bizonyos távoli helyen levő versenyeken való részvételre, illetve edzőtáborozásra. -->

MOB magyar sport felkészülés olimpia
Kapcsolódó cikkek