Demonstráció. Minden formában nyitott a kormány a rendvédelmi dolgozókkal történő konzultációra, ezt Pintér Sándor hétfőn meg is teszi – nyilatkozott tegnap Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője hozzátette: a kormány céljai nem vitathatók: az államadósság legyőzése érdekében mindenkinek a munkájára szükség van. „Magyarország azt nem tudja megengedni magának, hogy negyvenéves, tapasztalt, életerős fiatalemberek munkáját nélkülözze” – tette hozzá.
Pénteken a rendvédelmi dolgozók nagyszabású tüntetést tartottak a Kossuth téren, az áprilisban kezdett – majd a ballagások miatt felfüggesztett – figyelemfelkeltő demonstrációsorozat folytatásaként. A résztvevők a különböző szakszervezetek logóival ellátott formaruhákban jelentek meg, de a tűzoltók – néhány kivételtől eltekintve – teljes bevetési ruhában voltak, annak ellenére, hogy ezt korábban megtiltották nekik.
A szakszervezetek „tisztes megélhetést biztosító” életpályát követelnek, és azt, hogy a jelenlegi hivatásos állományúak változatlan feltételek mellett vonulhassanak nyugdíjba. Elutasítják ezzel a korkedvezményes nyugdíjak eltörlésének kormányzati szándékát. Ezenfelül a rendvédelmisek jobb munkakörülményeket sürgetnek, továbbá azt, hogy korszerű védő- és munkaeszközöket kapjanak.
Pintér Sándor belügyminiszter pénteken megjelent a rendvédelmi dolgozók budapesti, Kossuth téri tüntetésén, és bejelentette: hétfőn tárgyalásra várja a szakszervezeti vezetőket. A belügyminisztert rövid beszéde alatt többször kifütyülték. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.