Március 7-én magyar nemesi és főnemesi származású művészek alkotásaiból rendez árverést a Pintér Aukciósház. Néhány közismert húzónév – például Mednyánszky Lászlóé vagy Batthyány Gyuláé – is ebbe a körbe tartozik, ám az aukciósház által öszszeállított listán sokkal több, majdnem 120 művész szerepel. A cég tulajdonosa a Világgazdaságnak elmondta: ilyen csoportosítással eddig sem a gyűjtők, sem a műkereskedelmi vagy muzeológiai szakma nem találkozott, ezért az anyaggyűjtés nem volt könnyű. Pintér Péter azonban nem aggódik. Mint mondja, idő kell az efféle kezdeményezések beéréséhez, ahhoz, hogy a gyűjtők és a beadók is számon tartsák az adott témát.
Azt, hogy a közönség fogékony a tematikus árverésekre, bizonyítja a 2010 őszén elkezdett „Soha többet… Harmadszor!” elnevezésű sorozat sikere. Emlékezetes, hogy először a kormányváltás után a minisztériumi raktárakban talált szocialista realista képek, szobrok, fotók kerültek kalapács alá, és kivétel nélkül gazdára találtak. Tavaly további két alkalommal rendezett ilyen aukciót a Pintér Aukciósház, amelyre már magángyűjtők adtak be anyagot – a kelendőségi arány ezeknél is kiemelkedő, 70 százalék feletti volt. Van néhány amerikai és nyugat-európai köz- és magángyűjtemény, sőt kereskedő is, aki visszatérő vevője ezeknek az aukcióknak – mondja a cégvezető.
A nyári időszakhoz illő témaként a Balaton, illetve általában a vízisportok, a vízparti élet adódott. Tavaly augusztusban a balatonfüredi Vaszary-villában rendeztek jótékonysági rendezvénynyel egybekötött aukciót, amely – számos, a politikai paletta különböző oldalait képviselő politikus jelenlétének is köszönhetően – igazi társasági eseménnyé vált. Az aukción ugyan viszonylag alacsony, mindössze 30-40 százalékos volt a leütési arány, de a következő két hétben a megmaradt tételek túlnyomó része a galériában gazdára talált. Idén augusztus 18-án is megrendezik a balatoni témájú árverést, de most egy másik jelentős aukciósházzal együttműködésben – közölte Pintér Péter. Hasonlóan közös vállalkozás lesz ősszel a Budapest-aukció is. A cég árverésein egyébként általános szabály az, hogy az el nem kelt tételeket később a galériában meg lehet vásárolni – a 20 százalékos aukciós jutalék helyett 40 százalékos galériás árréssel. Ez ösztönöz a gyors döntésre, ugyanakkor azok számára, akik az adott pillanatban még nem tudnak dönteni, később is nyitva hagyja a vásárlás lehetőségét.
A Pintér Aukciósház célja az, hogy az öt legjelentősebb hazai műkereskedés közé tartozzon. Ezt szolgálják a tematikus árverések, amelyek révén új, a műgyűjtés iránt korábban nem érdeklődő vásárlók (elsősorban a közép- és felső középosztályhoz tartozó fiatalok) is megnyerhetők. Új gyűjtői nemzedéket kell nevelni – fogalmaz Pintér Péter, rámutatva arra, hogy a régi gyűjtők egy része a gazdasági válság miatt tönkrement, vagy kollekciója telítődött, ő maga megöregedett. Fontosnak tartják a jótékonysági, illetve különféle nem művészeti profilú rendezvények (például borestek, tudományos vagy vállalati programok) befogadását, támogatását is. Az ezeken megforduló közönségből sokan később műtárgyvásárlóként is visszatérnek.
A Pintér Aukciósház szerencsés helyzetben van, hiszen a Falk Miksa utca legnagyobb alapterületű (több mint 2000 négyzetméteres), izgalmas kialakítású üzlethelyiségével rendelkezik. Ráadásul három lábon – a három éve működő aukciósház, a 12 éves múlttal rendelkező kortárs művészeti galéria, illetve a céget megalapozó antik bútorkereskedés – áll, és ezek kölcsönösen kiegészítik, segítik egymást. A fokozatos fejlődés, építkezés jegyében nemrég megvásároltak egy szomszédos udvarrészt, amelyben néhány hónapon belül újabb kiállítóhelyiség nyílik meg – mondja a tulajdonos.
Ez az elv vezette Pintér Pétert arra, hogy tematikus árverésekre alapozza aukciósháza programját. Takács Gábor-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.