ENSZ-főtitkár: Nincs vesztegetnivaló idő Szíriában
Az ENSZ főtitkára szerint az Asszad-rezsim veszélyes útra terelte az egész régiót, ezért a szíriai kormánynak a lehető leggyorsabban tettekre kell váltania az ígéreteket a béke helyreállítása terén. A szíriai vezetés elfogadta a Kofi Annan által prezentált ENSZ béketervet, ennek ellenére folytatódik az erőszak az országban.
A demokráciáért folytatott harcnak eddig mintegy 9 ezer szíriai esett áldozatául, a felkelők szerint csak ezen a héten legalább negyvenen vesztették életüket a harcokban. Damaszkusz továbbra is azt állítja, hogy fegyveres bűnözők ellen harcol – jelenti a RIA Novosztyi.
Az ENSZ főtitkára az Arab Liga Bagdadban tartott csúcstalálkozóján szólalt fel. Az arab országok közössége évtizedek óta most először tartott ülést Irakban. Eközben Dmitrij Medvegyev orosz elnök bejelentette, hogy a BRIC államok nem fogadják el a nemzetközi intervenció lehetőségét Szíriában, kizárólag párbeszéddel elért megoldás jöhet szóba.