Sarkozy most játszotta el az utolsó esélyét?
A Reuters által ismertetett felmérés szerint Nicolas Sarkozy támogatóinak kétharmada úgy véli, hogy a hagyománnyal ellentétben a regnáló elnöknek össze kellene fognia az elnökválasztás első körében harmadik helyet elérő Marine Le Pen pártjával. A szélsőjobboldali Nemzeti Front a szavazatok csaknem 18 százalékát szerezte meg a vasárnapi első fordulóban, a párt 6,4 millió támogatójának döntése kulcsfontosságú lesz a második, döntő fordulóban.
Nicolas Sarkozy azonban nem kér Le Pen támogatásából, legalább is erre utal, hogy kijelentette: nem kaphat minisztériumokat a Nemzeti Front, mivel túl nagy a véleménykülönbség a konzervatívok és a szélsőjobboldali párt között. Sarkozy ettől függetlenül elutasította a Le Penre szavazók démonizálását és kijelentette, hogy meg kell hallgatnia a rá voksolok szavát is.
A versenyben vezető szocialista François Hollande szintén kijelentette, hogy nem kér a Nemzeti Front támogatásából, bár megérti a párt szavazóinak gyárbezárásokkal kapcsolatos félelmeit. Hollande hangsúlyozta, hogy mindent elkövet a gyárbezárási hullám megakadályozása érdekében, miközben ellenfele is igyekszik azt kommunikálni, hogy megérti a munkások gondjait. A témaválasztás indokolt, hiszen – bár mindkét jelölt harcolt értük – a felmérések azt mutatják, hogy a szakképzett munkások inkább a szélsőjobb vagy a szélsőbal jelöltjeit választották Hollande és Sarkozy helyett.


