Közélet

Budai a dinnye-vizsgálatról: Tiszteletben tartjuk a GVH eljárását

Közel ezerötszáz ügyet vizsgált a kormányzati elszámoltatás az elmúlt mintegy két évben, ebből hét vádemelés történt.

Lezárult az elszámoltatás feltáró munkája: rendszerszerűen történt az európai uniós és a nemzeti szintű források lenyúlása az előző kormányciklusban – mondta Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos, aki holnapi határidővel búcsúzik el ettől a posztjától. Szinte minden miniszter neve felmerült, köztük mindkét miniszterelnöké, Gyurcsány Ferencé és Bajnai Gordoné is.

Ehhez képest az elszámoltatás sikerének aránya igen csekély: 1442 ügyet vizsgáltak, 61 esetben éltek büntetőfeljelentéssel, ebből hraminc ügyben folyik még a nyomozás, hétben történt vádemelés. Sőt, mint ismert, nem történt vádemelés a legnagyobb presztízsértékűnek tekintett ügyben, a sukorói telekcsere kapcsán Gyurcsány Ferenc ellen. Az elszámoltatás így sikeresnek tekinthető – jelentette ki mégis Budai.

A nyugati demokráciák elmúlt ötven éves történetében nem volt még példa arra, hogy két egymást követő kormány a korrupcióban ilyen mélyen mártózott volna meg – ezt már Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár mondta. Hogy milyen mélységű volt a korrupció, azt a rendőrségnek kell felderítenie – tette hozzá. A kormány legutóbbi ülésén elfogadta az eddigi beszámolókat. Az elszámolás kötelességét nem lehet vitatni, amikor eljön a pillanat, akár 2014-ben, akár 2018-ban, akár később, a leköszönő fideszes kormány vállalni fogja az elszámoltathatóságot – mondta Lázár.

Magyarország jogállam, és a kormány tiszteletben tartja a Gazdasági Versenyhivatal eljárását – ezzel az egy mondattal kommentálta Budai Gyula lapunk kérdésére a mai döntéséről a dinnyekartell ügyében. A GVH ma délelőtt jelezte: eljárást indít több áruház ellen, mert vélhetően a kormány által létrehívott dinnyekartellben vettek részt, mesterségesen magasabban tartva az árakat.

 

 

elszámoltatás Gyurcsány Budai Gyula
Kapcsolódó cikkek