Közélet

TÁRKI: Ennél rosszabb nem is lehet a hangulatunk

Idén nyáron a 3-5 évvel ezelőttihez hasonlóan borús a helyzetértékelésük és borúlátók a közeli jövőt illetően. Az egyre romló helyzetértékelés és jövőkép egy pár éve tartó trend része, idén júliusban százból mindössze egy magyar felnőtt tartotta jónak a magyar gazdaság állapotát, míg csupán 13-an várják a gazdaság javulását egy éven belül.

Hasonlóan komor a kép háztartások saját gazdasági helyzetével kapcsolatban is: százból csak nyolc magyar értékeli legalább jónak saját anyagi helyzetét és szintén nyolcan várnak javulást a következő egy évben – derül ki a TÁRKI 2012 júliusában végzett országos reprezentatív kutatásából.

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2004 óta évenként-félévenként vizsgálja a magyar lakosság gazdasági helyzetértékelését, mind az ország helyzete és közeljövője, mind a saját anyagi helyzetük és kilátásaik alapján. Az elmúlt nyolc év egészében alapvetően igen sötét képet festenek a lakossági vélemények, amelyből két gödör rajzolódik ki: az egyik a 2007 és 2009 közötti időszak, a másik pedig a jelen, ahol a hangulat még sötétebbre fordulása 2012 elejétől érzékelhető igazán, de a helyzetértékelések és várakozások romlása már egy évvel korábban láthatóvá vált.

Idén júliusban, akár csak lényegében az elmúlt 5 évben, százból egyetlen magyar értékeli az ország gazdasági helyzetét jónak vagy nagyon jónak, míg százból 13-an vélekednek úgy, hogy a következő egy éven belül jobb vagy akár sokkal jobb lesz a magyar gazdaság állapota. A jelenlegi helyzetnél borúsabb képet tehát nem is lehet elképzelni, hiszen a lakosság 1 százaléka elégedett azzal, ehhez képest viszont a lakosság több mint tizede optimista a közeljövőt illetően.

Ami azonban a saját anyagi helyzetet illeti, a jelenlegi helyzetét jónak értékelők és e tekintetben optimisták aránya megegyezik egymással, ugyanakkor ez is csak a társadalomnak egy nagyon szűk szeletére jellemző. Száz magyar felnőttből ugyanis csak nyolc értékeli legalább jónak a jelenlegi anyagi helyzetét és szintén nyolcan vélik úgy, hogy egy éven belül háztartásuk anyagi körülményei javulni fognak.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek