Afrikából mini-Európát csinálnak, Magyarország nyitja a kapukat – Brüsszel finoman simogat, aztán hullanak a fejek?

Pénteken hatályba lép az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, az eddig érvényben lévő dublini szabályokhoz képest jóval szigorúbb, strukturáltabb és átláthatóbb rendelkezéssel Brüsszel a 2015-ös migránsválság kitörése óta fennálló anomáliákat és káoszt kívánja orvosolni. Ez nem egy irányelv, a rendeletcsomag kötelező érvényű a tagállamokra nézve. Abban viszonylagos egyetértés van politikai oldaltól függetlenül, hogy az EU-nak egy évtizede nem sikerül lényegi megoldást találni a bevándorlás okozta válság kezelésére, abban viszont, hogy a teljes kudarcot vallott dublini rendszert követően az új előírások megoldást jelentenek-e majd a fennálló problémákra, megoszlanak a vélemények: itthon és más országokban is. 

Elég csak az Országgyűlés e heti, kétnapos ülésére gondolni, ahol Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva ellenzéki frakcióvezetők arra szólították fel a kormányfőt, hogy Magyarország ne hajtsa végre a migrációs paktumot. A kormányfő válaszában azzal vádolta az Orbán-kormányt, hogy a migráció ügyében nem a nemzeti érdeket nézte, csak cirkuszt akart. Stabil véleménye van az egyezményről a közös uniós migrációs szabályozás alól kimaradást kérő Hollandiának is, a Benelux-ország bevándorlási hivatala szerint az uniós migrációs paktum nem garantálja a menedékkérők számának csökkenését, ráadásul a teljes körű végrehajtása várhatóan mintegy egy évet vesz igénybe. Tény, ez még mindig kevesebb, mint a 2015 óta eltelt lassan 11 év. 

Miközben Ciprus migrációs minisztere már sikerekről beszél, Németország, Hollandia, Dánia, Ausztria és Görögország még rendszeres megbeszéléseket folytat az új rendszer egyik (erről még bőven lesz szó lentebb – a szerk.) alapkövéről, az úgynevezett „return hubsokról.” Úgy tűnhet, hogy napokkal bevezetése előtt az egész rendszer félkész, sokszor értelmezhetetlen, ráadásul a maga nemében egy teljesen új helyzetet teremt, amiben két, egymással teljesen ellentétes nézőpontot képviselő tábor „fog össze” – a migrációt elutasító jobboldal, szuverenista kormányok és pártok, valamint olyan, a menekültjogokat féltő nemzetközi emberi jogi szervezetek, mint az Amnesty International, vagy a Human Rights Watch. Jogosan, hiszen a paktum elszenvedői fiatalok, családok lehetnek, akik akár évekig is őrizetben maradhatnak a határokon, ráadásul tágul a „biztonságos harmadik ország” fogalma, így az EU könnyebben küldhet majd vissza (háborús) menekülteket az unión kívüli országokba, ahol a jogalkotás miatt újabb megpróbáltatások várnak rájuk. 

Migrációs paktum: határ menti tranzitzóna és return hubs – más funkció, újabb megoldandó feladat

„Most, hogy megvannak a jogi alapok, úgy gondoljuk, hogy az elkövetkező hónapokban végre kézzelfogható eredményeket érhetünk el” – állítja a Politico szerint Nicholas Ioannides, aki rámutatott, az „általános elképzelés” az, hogy visszaküldési központokat hozzanak létre „talán Afrikában vagy Ázsiában”, de „nem az európai határok közelében.” Itt jön képbe a már említett dedikált visszatérési központ, angolul return hubs. Ezek a központok ugyanis  – mint a migrációs miniszter földrajzi utalásából is kitűnik – nem egyenlőek a már meglévő, a külső határokon, vagy azok közelében kijelölt zárt, szigorúan ellenőrzött tranzitzónákkal – más más eljárási szakaszok helyszínei ezek. 

A hamarosan hatályba lépő uniós szabályok lehetővé teszik az országok számára, hogy saját megállapodásokat kössenek a visszaküldési központokról. A nagykövetek által jóváhagyandó szöveg kimondja, hogy megállapodásokat csak olyan nem uniós országokkal lehet kötni, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat és a nemzetközi jogi alapelveket, például azt a kötelezettséget, hogy ne veszélyeztessék az embereket. A Európai Bizottságot és a többi uniós országot tájékoztatni kell a központok működésének megkezdése előtt – mutat rá a lényegre és egyben a stratégia legkritikusabb és vitatottabb pontjára még mindig a Politico, hiszen 

• egyrészről a return hubsba azok kerülnek, akiknek a menedékkérelmét az EU-s hatóságok jogerősen elutasították, így illegálisan tartózkodnak Európában, tehát a visszatérési központok majd deportálási gyűjtőtáborként működnek, ahová a migránsokat szállítják át az EU-ból, és itt kell megvárniuk a tényleges hazaszállításukat, ami, ráerősítve az emberi jogi szervezetek aggodalmára, akár éveket is igénybe vehet. 
• másrészről, létezik egy több mint tíz országból álló lista, amit az EU vizsgál, hogy hol legyenek ezek a központok, Tunézia, Ghána, Albánia mintájára. Brüsszel elmondása szerint ugyan fontosak az emberi jogok az elhelyezésnél és csak olyan országok jöhetnek majd szóba, akik betartanak minden törvényt, így a fogadó ország nem adhatja ki a migránst olyan államnak, ahol kínzás, üldöztetés vagy halálbüntetés várna rá, a kiválasztásnál kőkemény politikai és gazdasági érdekek is meghúzódnak. Valljuk be, nehéz elképzelni a vizsgált partnerországokat, így Líbiát, Mauritániát, Etiópiát vagy Ugandát a demokratikus államberendezkedés mintájaként. 

Még nagyobb nehezék, az EU hátán vagy hárítás?

Az Al Jazera összefoglalója szerint az unió több eszközzel is él, hogy kivédje a helyi diktatúrák önkényét, hogy a lehetőségekhez mérten a kiutasítottak emberi körülmények között várják sorsukat. Az egyik ilyen eszköz, hogy egy „mini-Európát” csinálnának a harmadik országbeli táborokból – tehát nem a helyi, hanem az uniós törvények vonatkoznak majd rájuk, az EU, vagy a megállapodást kötő tagállam jogrendszere és bírósága lesz az illetékes. Brüsszel ezen központok belső ellenőrzését, például az orvosi ellátást és a jogi képviseletet is maga oldaná meg, megbízva az FRA-t, azaz az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét, aki nem mellesleg maga is aggódik amiatt, hogy miként lehet majd kézben tartani a deportálás miatt felépített, harmadik világbeli táborokat – erről itt jelent meg egy tanulmány. 

Mennyibe kerül ez nekünk?

Még ha sarkosítunk is, az EU messze nem annyit vállal, hogy jogi képviseletet biztosít a harmadik országba kiutasított emberek számára, és ellenőrzi, hogy kapnak-e megfelelően enni. Emlékezzünk Tunézia vagy Egyiptom esetére, a két ország több milliárd eurót kapott, amikor rosszul álltak gazdaságilag, cserébe vállalták a szigorúbb határőrizetet és a migrációs bázisok üzemeltetését. 

Újabb költségei lesznek és mint EU-s külső határ hazánk is erősen érintett benne, hogy a paktum legfontosabb újdonsága, hogy a külső határon érkező, illegális határátlépők esetében be kell vezetni egy kötelező és gyorsított határeljárást. Ehhez, a külső határokkal rendelkező tagállamoknak saját területükön, a határok közelében kell létrehozniuk és működtetniük az új fogadókapacitásokat, részletezi az Európai Migrációs Hálózat, „A határon jelenleg alkalmazott menekültügyi eljárások a migrációról és menekültügyről szóló egyezmény végrehajtásának tekintetében” című dokumentuma. 

Mi a lényeg ránk nézve?

Magyarországnak tudnia kell fogadnia és elszállásolnia a menedékérőket, akár megnövekedett számban, átmenetileg, maximum 12 hétre.  Ehhez kell infrastruktúra, személyzet és az üzemeltetés is költségekkel jár. Bár az Európai Unió biztosít társfinanszírozást a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból a paktum végrehajtására, a nemzeti önrészt és a fenntartási alapokat elsősorban a magyar költségvetésből kell finanszírozni. Évente nagyjából 23 ezer fő ellenőrzését írja elő az EU. Az, hogy a frontországbókból, ahol általában kikötnek a migránsokkal teli hajók, így Görögországból és Olaszországból hány menekültet „veszünk át”, már egész más téma, de szintén paktumelvárás. Ha a GDP-nk és a lakosságszám alapján, „a kötelező szolidaritás” jegyében (ezt szintén tartalmazza a paktum) a nekünk szánt évi körülbelül 350 menekültet sem szeretnénk fogadni, akkor személyenként nagyjából 7,5 millió forint befizetésével ez is elkerülhető. 

A magyar közéletben abból van a legnagyobb vita, hogy az elfogadás előtt álló paktum kötelezheti-e Magyarországot arra, hogy „korlátlanul engedjen be migránsokat, az esetben már nem illegális, hanem legális bevándorlókká válnak.” Brüsszel szerint nem erről van szó, a paktum célja, hogy azokat a személyeket, akik gazdasági és nem háborús okokból jönnének az EU-ba, már a belépés előtt kiszűrje. 

Vannak árnyoldalak is

Ez nem nyugtatja meg azokat a kritikusokat, akik szerint az intézkedés csak letolja magáról a felelősséget, tulajdonképpen kiszervezve a migrációs problémák kezelését, amit Brüsszel nem lát, az nincs is elven. Pedig van. A már klasszikusnak mondható nyugat-balkáni migrációs útvonalon ugyan csökkent a forgalom, a nemzetközi konfliktusok, így a közel-keleti újabb hullámot idézhet elő. A Dublin III., így hívják a most kifutó rendelkezést lényegében megbukott a 2015-ös migránsáradat idején, se a görögök, se a magyarok nem tudtak fogadni több mint egymillió, elsősorban Nyugat-Európába tartó menekültet, sőt, Németországnak fel is kellett függeszteni a rendelkezést a szírek esetén. A dublini rendszer azért is volt kockázatos, mert a migránsok a kitoloncolás elől el tudtak és el is rejtőztek a hatóságok elől, noha precedenst teremtettek azok a bírósági ítéletek, amik megtiltották, hogy a menedékkérőket hazaküldjék, vagy vissza azokba az országokba, ahol partot értek hajóikkal.  Mivel a migránsok tudták, hogy ahol ujjlenyomatot adnak, ott kell maradniuk, tömegesen játszották ki a rendszert, nem működtek együtt a hatóságokkal, és illegálisan utaztak át a kontinensen a célországaik felé – mutat rá a hiányosságokra az Európai Menekültek Tanácsa és az EU Observer. 

A pénteki időpont, tehát a migránspaktum hatályba lépése mondható szimbolikusnak is, hiszen több tagállam, köztük Magyarország még nem építette ki, vagy nem teljes körűen a rendelet által kötelezővé tett intézkedésekhez szükséges infrastruktúrát, egyes szakértők akár egy évet is jósolnak, míg hiánytalanul feláll a „rendszer”. A közös uniós felelősség hatásai, így a több mint 400 millió eurós alap, vagy a 20 ezer euróért kivásárolható migránskvótánál minden bizonnyal nagyobb hatása lesz a kötelező, számon kérhető határeljárási kapacitások fenntartásának és az EU összességében jól járhat vele, de mi például már nem tehetjük azt meg, mint anno, hogy a tranzitzónák bezárása után az országon kívülre helyeztük a kérelmek beadását. Összefoglalva: az EU külső határaként ránk nehezedő nyomást ezt tovább fokozza, a kiadások jelentősen megnőhetnek. 

A Fidesz és a KDNP képviselői az európai uniós migrációs paktum elutasítását kezdeményezték szerdán benyújtott határozati javaslatukban, a távirati iroda tudósítása szerint. Azt írják benne, hogy az Országgyűlés szólítsa fel a kormányt arra, hogy minden jogi és politikai eszközzel álljon ellen a paktum végrehajtásának, tartózkodjon az ez irányú európai uniós törekvések támogatásától, illetve ne nyújtson be végrehajtási tervet a paktummal kapcsolatban. A javaslatban rögzítenék, Magyarországnak és Európának egyaránt érdeke, hogy a migránsok a schengeni határokon kívül maradjanak. Magyar Péter pár napja a közösségi oldalán reagált a Fidesz–KDNP többszöri felszólítására, „a Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon” – közölte vasárnap a Facebook-oldalán.