Közélet

Kósa: leállhat az önkormányzati rendszer

A települési hitelezés szabályátalakítását készíthetik elő a polgármesterek

Akár le is állhat 2013-tól az önkormányzati rendszer a bankok hitelezési gyakorlatának változása és az új önkormányzati törvény miatt – ezzel a kijelentéssel lepett meg mindenkit Kósa Lajos. A debreceni polgármester Népszabadságnak adott nyilatkozatában borús helyzetképet festett, és most is döntően rajta és a többi képviselőn múlik, milyen lesz a jövő.
Eddig a bankok számára is megérte a városokat hitelezni, és a két fél sűrűn élt is a mindkettőjük számára előnyös lehetőséggel. A gazdasági válság és az önkormányzatok adósságának drasztikus emelkedése előtt ez fokozottan igaz volt, de az elmúlt másfél évben is több milliárdos hiteleket kaptak a városok, élükön épp Debrecennel. A bankoknak is jó üzletet jelentett ez, hiszen gyakorlatilag biztosak lehettek, hogy egy önkormányzat vissza fogja fizetni a hitelt. Kósa most arról beszélt: a bankok úgy döntöttek, hogy a meglévő hiteleket nem számolják fel, de újabb pénzeszközöket már nem helyeznek ki.

Baljós jelek mutatkoztak már korábban is. Pécsett például tavaly meghirdettek egy hitelpályázatot, ám néhány héttel később visszavonták – a városvezetés cáfolta a szóbeszédet, miszerint azért, mert nem volt már bank, amely hitelt nyújtott volna. A legnagyobb bajban mégsem a nagyvárosok lehetnek, hanem azok a döntően 10 és 100 ezer lakos közti települések, amelyek adóssága országos összehasonlításban nem nagy, mégis rászorulnak a banki segítségre.
A pénzcsapok elzárásában nagy szerepe van a parlamentnek, így az újra megnyitásuk is a képviselőkön múlhat. Az új önkormányzati törvény szerint működési hitelt 2013-tól már csak kormányzati engedéllyel, az adott éven belüli visszafizetéssel igényelhetnek a városok. Kósa ígéretet tett arra, hogy hamarosan kidolgoznak egy áthidaló javaslatot; mostani vészterhes szavai valószínűleg ezt előlegezik meg.

önkormányzat Kósa
Kapcsolódó cikkek