Közélet

VDSZ: Erején felül szülésre kényszerítené a nőket a kormány

A nők önrendelkezési jogának tervezett csorbítása ellen tiltakozik a VDSZ Női tagozata. A tagozat aggályosnak tartja a kormány új családjogi törvénybe foglalt örökösödési javaslatát, mert az kizárólag a házastársi viszonyt privilegizálja. Ezzel a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket megfosztja az öröklési jogtól.

Felháborítónak tartja a vegyipari szakszervezet (VDSZ) női tagozata, hogy a tervezett új családjogi törvény bújtatva ugyan, de egyértelműen megfosztaná a párokat az önrendelkezési joguktól. Különféle kedvezményekkel, vagy éppen azok megvonásával kötelezné őket az együttélési forma államilag "kötelezően elvárt" típusára.

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a nevelt gyermekek száma a nyugdíjba vonulás idejét és a majdani járadék mértékét is befolyásolja. Az érdekvédők szerint az új törvény egyértelműen arra kényszerítené a hölgyeket, hogy akár erejükön felül is szüljenek. Ez azonban egyúttal azt is jelentené, hogy a nők évekre kiszorulnának az aktív munkából, így kizárólag a háztartás vezetésére, a gyermekek nevelésére kényszerülnének, akár akaratuk ellenére is.

Az érdekvédők követelik, hogy a nemzetközi normáknak megfelelően a magyar törvénykezés is biztosítsa a nők jogát a magán- és a családi életük önálló kialakításához, és ne próbálja azt különféle módszerekkel, a törvényhozók által kizárólagosan preferált irányba terelni, kényszeríteni.

A VDSZ Női tagozata tiltakozik továbbá a tervezet passzusai közül az örökösödéssel kapcsolatos kitételek ellen is. A törvénytervezet ide vonatkozó paragrafusa szerint ugyanis a jog nem ismerné el a bejegyzett élettársi kapcsolatot egyenrangúnak. Azaz az egyik fél halála esetén kizárólag csak a házasságban élők örökölhetnék az - akár évtizedekig tartó együttélés alatt szerzett - közös javakat.

 

örökösödés VDSZ női tagozat élettárs
Kapcsolódó cikkek