BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fogorvosképzés a legdrágább – túljelentkezés lehet idén is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Idén is a Semmelweis Egyetem (SE) Általános Orvoskarán kell a legtöbbet, félévenként 1 millió 20 ezer forintot fizetnie annak, aki orvos akar lenni, de nem tudja megszerezni az állami támogatású képzéshez szükséges pontszámot. A felvi.hu tájékoztatása szerint ugyanakkor a legdrágább mégsem ez, hanem a fogorvosképzés ugyanitt: ez szemeszterenként 1 millió 350 ezer forintba kerül.

Összehasonlításként: az egyetemi-főiskolai alapszakokon a félévenkénti költségtérítés általában 100 és 200 ezer forint között mozog. De a népszerű Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán is „csak” 245 ezer forintot kóstál egy félév, az ELTE-n a programtervező informatikusképzés 300 ezer forint félévenként, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen pedig festőművészeket már 500 ezer forintért képeznek szemeszterenként. A fővárosnál némileg kevesebbért is képeznek már orvosokat a három nagy vidéki egyetemen: Pécsett, Szegeden és Debrecenben egyaránt 950 ezer forintot kell fizetniük szemeszterenként az orvostanhallgatóknak, Debrecenben és Szegeden a fogorvos-hallgatóknak is, míg Pécsett ez utóbbiak 1 millió 50 ezerért képeztethetik magukat.

Gyógyszerészeket ugyancsak képeznek állami finanszírozásban és költségtérítéssel is, ez utóbbi esetben Budapesten 800, míg a három vidéki gyógyszerész karon 750 ezer forintba kerül egy félév.

A komoly anyagi terhet jelentő költségtérítés ellenére az orvos-, a fogorvos- és a gyógyszerész karokon is általában négy-ötszörös a túljelentkezés. A keretszámok alapján idén ősztől várhatóan hasonló létszámú leendő orvos, fogorvos és gyógyszerész kezdi majd meg tanulmányait, mint tavaly. Akkor a négy orvos-, fogorvos- és gyógyszerészkarra – illetve Pécsett szakra – jelentkezett több mint 8 és fél ezer diákból összesen 2639-en nyertek felvételt, döntő hányaduk államilag finanszírozott képzésre. Az SE részletes statisztikát is közöl: az Általános Orvoskaron tanuló 4432 hallgatóból jelenleg 2369 végzi az egyetemet állami támogatással, a gyógyszerész karon több mint 81 százalék, de a fogorvoskaron is meghaladja az 53 százalékot az arányuk.

Sokat hoznak a nálunk tanuló külföldi diákok

A négy hazai orvosegyetemen nagyjából mintegy 7500 külföldi hallgató tanul a világ minden tájáról. Ők évente átlagosan 15-18 ezer dollár tandíjat fizetnek, ami 3-4 millió forintos hallgatónkénti bevételt jelent az egyetemeknek.

A Semmelweis Egyetemen a külföldiek aránya jelenleg a fogorvosképzésben majdnem 44, az általános orvosképzésben több mint 47 százalék, de a gyógyszerészképzésben részt vevők csaknem negyede is külföldi hallgató.

A Semmelweis Egyetemen a külföldiek aránya jelenleg a fogorvosképzésben majdnem 44, az általános orvosképzésben több mint 47 százalék, de a gyógyszerészképzésben részt vevők csaknem negyede is külföldi hallgató. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.