Közélet

Kiegészítő támogatások szlovén, román, szerb iskoláknak

A kis tanulói létszámú nemzetiségű oktatási intézmények forráshiányosak, az állam kipótolja a hiányt.

Előkészület alatt állnak azok a köznevelési szerződések, mely szerint az állami támogatáson túl a szlovén és a román országos nemzetiségi önkormányzatok kiegészítő támogatást is kapnak iskoláik működtetésére januártól – közölte lapunkkal az Emmi. A Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának (MROÖ) elnöke azt nyilatkozta lapunknak, hogy az államtól 871,3 millió forintot kaptak működésre, de a kis iskoláik (a gyulai kivételével) forráshiányosak. Kreszta Traján közölte: a hiányzó mintegy 115 millió pótlására ígéretet kaptak a kormányzattól. Az MROÖ így a kétegyházi, az eleki, a battonyai és a körösszakáli intézményei (363 tanulóval és 212 óvodással) után kaphat kiegészítő támogatást.

Az Országos Szlovén Önkormányzat két iskola fenntartója, Felsőszölnökön 9 óvodával, 66 tanulóval, míg Apátistvánfalván 6 óvodással és 52 iskolással. A konkrét támogatási összegek a szerződések aláírása után derülnek ki. Korábban, 2013. október 1-jei hatállyal a Mátraszentimrei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal kötöttek köznevelési szerződést az intézmény (15 óvodás, 30 tanuló) fenntartásának segítségére, mely szerint 230 ezer forint jár évente egy tanuló után.

A román és a szlovén kisebbség mellett még a Szerb Országos Önkormányzat (egy battonyai és egy budapesti intézmény fenntartója) is jelezte, hogy korábbi számításaikkal ellentétben intézményeik fenntartásához szükség van kiegészítő támogatásra. Az Emmi közölte, az ezzel kapcsolatos egyeztetések január első felében indulnak el.

A nemzetiségi önkormányzatok nem állami intézményfenntartóknak minősülnek, finanszírozásuk a többi nem állami intézményfenntartóval egyezően 2013. október 1-től változott meg. Az említetteken túl az országos nemzetiségi önkormányzatok közül a horvát 2, a szlovák 4, a német 2, a görög 1, a roma 3 intézményt tart fenn. Köznevelési intézményt Magyarországon két települési nemzetiségi önkormányzat (Piliscsabán a német, Mátraszentimrén a szlovák) tart fenn.

A nemzetiségi iskolafenntartók a többi nem állami intézményfenntartóhoz képest kedvezőbb számítás szerinti (8 tanulónként 1 fő pedagógus) átlagbér alapú támogatást vehetnek igénybe. Emellett a nemzetiségi önkormányzatok az egyházakkal megegyezően működési támogatás igénybevételére is jogosultak, ennek mértéke 2013-ban 3 hónapra 40 ezer forint tanulóként, 2014-ben 160 ezer forint lesz tanulóként. Az új finanszírozási rendszerre való átállás érdekében a 2013/14-es tanévben a nemzetiségi önkormányzati iskolafenntartók az egyházakkal azonos mértékű további kiegészítő támogatást (2013-ban 3 hónapra 8100, 2014-ben pedig 9 hónapra 24300 forintot tanulóként) vehetnek igénybe.

Vendégtanulók

Az országos nemzetiségi önkormányzatok közül hárman (bolgár, görög, lengyel) kiegészítő nemzetiségi iskolát tart fenn, ahol a tanulók vendégtanulói jogviszonyban tanulják a nemzetiségi nyelvet és a népismeretet. Ezen intézmények fenntartói az átlagbér alapú támogatást 21 tanulónként vehetik igénybe, és jogosultak a működési támogatás igénybevételére is.


nemzetiség iskola
Kapcsolódó cikkek