Közélet

Kiváltják az otthonokat

A nevelőszülőknél lévő gyerekek után is érvényesíthető a családi adókedvezmény.

 A minimálbér emelkedésével automatikusan növekszik a nevelőszülői díjazás is januártól. Otthonok helyett egyre inkább családoknál helyeznék el a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülőket.

 Ez év januárjától a emelése a nevelőszülő i díjazás automatikus  emelésével jár, valamint az és járulékfizetési kötelezettségnél érvényesíthető családi kedvezmény a nevelt gyermekek után is – nyilatkozott lapunknak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága. Lapunkat egy olvasó kereste fel azzal a panaszával, hogy évek óta nem emelkedett a nevelőszülőknek a gyermekek gondozásához járó ellátmány összege, s még az inflációt sem követi. Az államtitkárság közölte, hogy az idei évtől a  foglalkoztatási jogviszonyban álló nevelőszülő tevékenységéért járó díjazás három elemből tevődik össze. Az alapdíj, mely a jelenleg 101 500 forintos minimálbér 30 százaléka, független a nevelőszülőnél elhelyezett gyermekek, fiatal felnőttek létszámától. Emellett gyermekenként a minimálbér 20 százalékának megfelelő összegű kiegészítő díj jár, valamint különleges vagy speciális ellátási szükségletű gyermek nevelése esetén még gyermekenként a minimálbér 5 százalékát kitevő többletdíjjal is kiegészül a díjazás.

A nevelőszülőnek a gyermek, fiatal felnőtt gondozásához, ellátásához havonta nevelési díj és ellátmány jár, valamint a családi pótlékot is a gyermek, fiatal felnőtt ellátására kell fordítania. A nevelési díj legalacsonyabb havi összege egy gyermek, vagy fiatal felnőtt után az öregségi legkisebb összegének 120 százaléka, azaz havonta 34 200 forint. Tartósan beteg, fogyatékos, vagy három éven aluli (különleges szükségletű) gyermek az öregségi nyugdíj 140 százaléka jár, azaz 39 ezer forint, míg súlyos pszichés vagy disszociális tüneteket mutató, illetve
pszichoaktív szert használó gyermek esetén 150 százalék, azaz 42 750 forint. A nevelési díj kizárólag az ellátott élelmezésére, ruházkodására,
tankönyvére, tanszerére, a tanulmányai végzéséhez és munkavégzéséhez szükséges egyéb eszközökre, az ellátott költőpénzére, egészségügyi ellátására fordítható, a nevelőszülőt megillető családi pótlékkal együtt.

Az államtitkárság közölte, hogy a nevelőszülő havonta külön ellátmányban is részesül az ellátott élelmezésének és a lakásfenntartás költségeinek kiegészítésére. Az ellátmány éves összege nem lehet kevesebb gyermekenként az éves nevelési díj negyedénél. A családi pótlékkal együtt összesen gyermekenként 57-73 ezer forint jár a gyermek ellátására.

 Egy 4 gyermeket nevelő nevelőszülő összesen 341 850-438 300 forintot kap. Januártól valamennyi nevelőszülő egységes foglalkoztatási jogviszonyban látja el tevékenységét, amely szolgálati időre jogosít, nyugdíjjogosultságot is jelent, az esetek jelentős részében díjazásuk is emelkedett. Mintegy 5750 nevelőszülő jut havi jövedelemhez, közülük több mint háromezren semmilyen foglalkoztatási jogviszonnyal nem rendelkeztek. A kormánynak az a célja, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban minél többen nevelőszülői vagy örökbefogadó családba kerüljenek a lakásotthonok helyett. Soltész Miklós államtitkár korábban azt mondta: ez évtől a 12 év alatti gyermekek csak nagyon kivételes esetben kerülhetnek otthonokba, a már ott élők a következő években, ütemezetten kerülnek nevelőszülőkhöz.

Az államtitkárság szerint az Új Széchenyi Terv keretében kiemelt célként kezelik a gyermekotthonok kiváltását és korszerűsítését. Tizenöt megyében teljes egészében befejeződött az otthonok átalakítása, a nagy létszámú gyermekotthonok felszámolása. A jelenleg folyamatban lévő és 2014-2015. évben megvalósuló pályázat keretében 11 otthon kiváltására kerül sor, több mint 2,5 milliárd forint értékben. Korszerűsítésre 5 pályázat összesen 350,3 milliót nyert, amelyből 14 lakás- és 2 gyermekotthont korszerűsítettek. A programok folytatását a 2014-2020-as időszakban uniós forrásból tervezik megvalósítani.

Az Emmi idén 89 millió forint értékben támogatta az állami fenntartású nevelőszülői hálózatok által működtetett nevelőszülők háztartásának modernizációját állami forrásból vásárolt eszközök használatba adásával. A héten több településen is átadtak a nevelőszülőknek háztartási eszközöket. A program folytatását a 2014-2020-as időszakban uniós forrásból tervezi a szaktárca megvalósítani kiterjesztve azt az egyházi és nem állami (civil) fenntartású nevelőszülői hálózatokra is, az állami fenntartású hálózatok mellett.

Az 1997-es Gyermekvédelmi Törvény az „állami gondozott” helyett bevezette a gyermekvédelmi gondoskodás jogintézményét, melynek keretében a családjukból hatósági intézkedéssel kiemelt gyermekek teljes körű ellátását biztosítja az állam, egyházi és nem állami fenntartók bevonásával. Jelenleg a gyermekvédelmi szakellátásban mintegy 18 700 gyermek és több mint 3000 fiatal felnőtt nevelkedik. Az állami, egyházi, és nem állami fenntartó által működtetett nevelőszülői hálózatoknál összesen több mint 5600 nevelőszülőt foglalkoztatnak. Az ellátottak 63 százaléka – a több mint 21 600 gyermekből és fiatal felnőttből több mint 13 600 – jelenleg is nevelőszülői családokban él. A 0-12 éves korú gyermekek 24 százaléka (mintegy 2400 fő) nevelkedik gyermekotthonban vagy lakásotthonban.

nevelőszülő Emmi minimálbér
Kapcsolódó cikkek