Közélet

Milliókba kerül már az olimpiai részvétel is a magyar sportolóknak

Nagy anyagi áldozatokat kell hozniuk a magyar sportolóknak és családjaiknak már azért is, hogy az olimpiai részvétel közelébe eljussanak. Van, akit több tízmillióval tudnak támogatni nagyobb cégek, de a felszerelés, és persze az utazás a távoli, havas hegyi terepekre nagy pénzt követelnek. Magyarország és Ausztria közt ég és föld a különbség - a szomszéd ország sportolóiért hétszer fordult a repülő Szocsi és Bécs között.

A magyar sportolók utazását teljes egészében az állam finanszírozta Szocsiba. A 16 fős magyar delegáció szállítása 7,5 millió forintba, míg a sportfelszerelések és egyéb orvosi eszközök szállítása 3 millió forinttal terhelte az államkasszát - mondta el lapunknak Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója.

Az ellátásért és a szállásért sem kell aggódniuk a sportolóknak, hiszen azt teljes egészében állami támogatásból finanszírozzák - mondta Siklós. Egyéb, az alapellátásba nem tartozó igényekért helyben kell fizetni, mint például a plazmatévéért vagy az ultra gyors internetért.

A kiadások elenyészőek a szomszédos osztrák csapatéhoz képest, akik különgéppel érkeztek meg Szocsiba. A gép Ausztria és Szocsi között hétszer fordult, hogy minden sportoló és szükséges felszerelés időben érkezzen meg az olimpiai faluba.

A sajtószóvivő hozzátette: a norvég csapat is kifejezetten sokat költhetett a szállításra, mert tucatnyi kamionnal érkeztek a tengerparti városba.

Nem ilyen szerencsések azok a sportolók, akik kezdőként vagy utánpótlásként versenyeznek, mivel itt az állami és a szövetségi támogatások nem fedezik még a teljes költségeket, így a szponzorok nélkül nagy anyagi teher nehezedik a fiatal sportolókra.

Óriási anyagi ráfordítást követel meg az is, hogy a sportolónak egyáltalán esélye legyen eljutni az olimpiára. Nem egyszerű a magyaroknak: a nyári sportokkal ellentétben itt már a pontszerzés is bravúrnak számít, a marketingérték sokkal kisebb, mint a sikersportágainknál, messze kell utazni az edzésekhez is, az olimpia két hete után hamar oda a nagyközönség figyelme - és ha minden jól sikerül, még akkor sem biztos maga a részvétel sem.

Bekényi Ádám, a Magyar Snowboard Szövetség erőnléti edzője lapunknak kiemelte, nehéz elkezdeni a téli sportokat a szülők stabil anyagi támogatása nélkül. Első példaként a szükséges felszereléseket említi, melyek több ezer eurót is felemészthetnek. Az alpesi snowboard felszerelésének alsó határa 1500-2000 eurótól kezdődnek, míg a „freestyle” hódeszkák már 60-70 ezer forint környékén is megvásárolhatóak.

Gyarmati Pankát, a 19 éves magyar snowboardos lányt például nagy esélyesnek tartották a szocsi olimpiára kijutásra, azonban az utolsó pillanatokban kiderült, nem sikerülhet részt vennie a téli olimpiai játékokon, mert pár pont híján csúszott le az olimpiai részvételhez szükséges 24. helyről. A sportolót a Red Bull, a Burton és az OTP Bank is teljes mellszélességgel támogatta.

A hosszú évek óta tartó kemény munka és eredményes versenyek azt eredményezték, hogy több tízmillióval tudják támogatni szponzorai, így nem okozott gondot sem a versenyzőnek, sem a szövetségnek, hogy távoli országokba versenyezni küldjék a lányt.

Az anyagi nehézségeken felül a snowboardosok és a síelők is nehezen tudják megoldani edzéseiket. A téli szezonban és azon kívül is rendkívüli szervezettséget igényel az, hogy megfelelő helyen és időben tudjon az utánpótlás edzeni. Az utánpótlással csak Mátraszentistvánra tudnak elmenni, ami a felnőtteknek már nem nyújt megfelelő gyakorlati terephelyet.

A kevés gyakorlást hetente háromszor száraz edzéssel pótolják, amik folyamatosan erősítik a versenyzők koordinációját és erőnlétét. Ausztria versenyzői ilyen szempontból szerencsésebbek, hiszen nem kell aggódniuk azon, hogy mikor tudnak a hegyekben edzeni - mondta Bekényi, és megjegyezte, nagy problémát jelent az általános iskolába járó snowboard tanulók távollétének igazolása.

Ez azért is nehéz, mert a hóhelyzet bármikor változhat, és ha megfelelő mennyiségű hó van a magaslati pályán, akkor előszervezés nélkül kell az utánpótlást az iskolából kikérni, ezért nem ritka, hogy a hódeszkás gyerekek rosszabbul teljesítenek az iskolában.

Nem félnek a terrortól a magyarok

Hiába a hírek a terrorveszélyről a magyar sportolóknak nincs fenyegetettségérzésük, kifejezetten csendes és nyugodt hangulat uralkodik Szocsiban. A magyar csapat napi kapcsolatban áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a helyi biztonsági erőkkel is, akik minden szükséges tudnivalóval ellátják sportolóinkat, ezért bármilyen alakulna ki, arról rögtön értesülnének a magyar delegáltak. Nem mindenki ússza meg ennyivel: az amerikai sportolóknak például azt mondták, ne menjenek az olimpiai falun kívülre, különösen ne nemzeti felszerelésben.

A magyar csapatok elégedettek a szállásukkal Szocsiban, bár az első napokban akadtak problémák a szobákkal. Az északi sízés képviselői, Szabó Milán és Simon Ágnes olyan szállást kaptak, ahol 13 fok volt éjjel, amit később szálláscserével oldottak meg – közölte lapunkkal Siklós Erik a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója.

A magyar csapatok elégedettek a szállásukkal Szocsiban, bár az első napokban akadtak problémák a szobákkal. Az északi sízés képviselői, Szabó Milán és Simon Ágnes olyan szállást kaptak, ahol 13 fok volt éjjel, amit később szálláscserével oldottak meg – közölte lapunkkal Siklós Erik a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója. -->

sport snowboard olimpia
Kapcsolódó cikkek