Felidézte: a cél az volt, hogy minél több területet visszaadjanak a gyalogosoknak és kiszorítsák az átmenő forgalmat. Utóbbival összefüggésben kifejtette: a beruházások előtt egy nap 7500-8000 autó haladt keresztül a belvárosi utcákon.
Rogán Antal szavai szerint három tengely megújítását tűzte ki célul polgármesterré választásakor. Elsőként a Bazilika és környéke újult meg 2006 és 2010 között, majd a belváros észak-déli átmenő forgalmának csökkentéséhez fogtak hozzá. Ezt követte a Ferenciek tere és környéke, ahol "a felszínre akarták hozni, ami a felszínre való". Mint fogalmazott, mégiscsak furcsa, hogy "a Ferenciek terén egy szűk aluljáróban gyalogosok bújnak el az autók elől". Kitért arra: ez lehet Budapest első olyan megújult aluljárója, amit éjszakára akár le is lehet zárni a rongálások ellen, hiszen a gyalogos forgalom a felszínen is megoldott.
A polgármester elmondta, hogy a Váci utca két szakaszának gyalogosátkelővel való összekötésével párhuzamosan a kerület megújította a déli belváros kis utcáinak többségét, az Irányi utcát, a Veres Pálné utcát, valamint a Molnár utcát. A végéhez közeledik a Váci utca burkolatcseréje, a Dunakorzóét márciusban vehetik birtokba,a közvilágítás pedig május elejére újul meg.
Rogán Antal a hátralévő teendők között említette a Szervita tér és környéke megújítását, amelyet a főváros anyagilag támogat.
Tarlós István főpolgármester pedig azt emelte ki: nincs ember, aki azt állíthatná, hogy a főváros nem fejlődik, szépül. Példaként említette a Vigadót, az új Fradi-stadiont, a Ludovika kampuszt, a Várkert bazárt és a Kossuth teret.
Úgy vélekedett: a Kossuth utca régen az egyik legforgalmasabb bevásárló utca volt, a Ferenciek tere pedig elvesztette tér jellegét. A főváros "egyik legforgalmasabb részén földön fekvő hajléktalanokat, galambürüléket, kellett kerülgetni" a budapestieknek és a turistáknak, ami szavai szerint méltatlan volt.
A Ferenciek tere megújításával összefüggésben kifejtette: a távlati cél az volt, hogy levegőhöz juttassál az ott élőket és csökkentsék az átmenő forgalmat. Hozzátette: ehhez még a közösségi közlekedési szolgáltatásnak is fejlődnie kell.
A Ferenciek tere és környéke megújítása 2012 novemberében kezdődött, a 3,6 milliárd forintos beruházást az állam és az Európai Unió finanszírozta. A téren egyebek mellett kiváltották a korábbi Y-aluljárót, új zöldfelületeket hoztak létre és számos forgalmi rend változás lépett életbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.