BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna: sem az EU-hoz, sem az oroszokhoz nem szívesen állnának át

Az ukrajnai polgárok többsége ellenzi az ország föderalizálását - derül ki egy, kedden Kijevben megjelent közvélemény-kutatásból.

A Razumkov Központ és a Rejting szociológiai kutatóintézetek által közösen készítette felmérés szerint ha most tartanának népszavazást Ukrajna területi berendezkedéséről, a szavazók mindössze 16,7 százaléka adná voksát arra, hogy Ukrajna szövetségi állammál váljon, 68,3 százalékuk viszont decentralizált hatalommal rendelkező, de egységes ország megmaradására szavazna.

A megkérdezettek 54,5 százaléka támogatná Ukrajna felvételét az Európai Unióba, míg az orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz való csatlakozást 23,9 százalékuk tartaná kívánatosabbnak. A NATO-hoz való csatlakozással a közvélemény-kutatásban részt vevő 35,8 százaléka értett egyet és 47,9 százaléka nem.

Az UNIAN hírügynökség által idézett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 56,5 százaléka úgy vélekedett, hogy az ukránnak kell megmaradnia az egyetlen államnyelvnek, az orosz nyelv szabad használata mellett, míg a polgárok 37,6 százaléka vélekedett úgy, hogy mindkettőt államnyelvvé kell nyilvánítani Ukrajnában.
   

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.