BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szakadárok Oroszországhoz és az ENSZ-hez fordulnak

Hiába tartja az Európai Unió és az Egyesült Államok törvénytelennek a vasárnap kaotikusan megrendezett kelet-ukrajnai népszavazást, az oroszbarát szakadárok szerint teljes volt a siker. A 6,5 millió lakosú Donyeck és Luhanszk megyében a szakadárok, a krími referendumhoz képest kisebb, de így is magas részvételi arányról számoltak be, előbbiben a választásra jogosultak több mint 75, míg utóbbiban a 81 százaléka voksolt, döntő többségük (92, illetve 95 százalék) arra, hogy a két terület legyen független. A lebonyolítására jellemző, hogy az 500 ezer lakosú Mariupolban vasárnap csak négy iskolában lehetett voksolni, máshol pedig 100 ezer előre kitöltött szavazólapot találtak. Luhanszkban bejelentették, hogy már fogalmazzák a beadványt, amelyben az Egyesült Nemzetek Szervezetét arra kérik: ismerje el a függetlenné vált népköztársaságot. Gyenisz Pusilin ideiglenes kormányfő bejelentette: kérik Oroszországhoz csatolásukat. Amíg ez megtörténik, azt szorgalmazzák, hogy orosz békefenntartó erők szavatolják a biztonságot.

Az eredmény ismeretében feltűnő, hogy a német külügyminisztérium államminisztere tegnap felvetette annak lehetőségét, hogy be kell vonni a tárgyalásokba az oroszbarátok képviselőit. Moszkva természetesen elégedett volt: a Kreml szerint tiszteletben kell tartani a nép akaratát.

Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő szerint Luhanszk megyében a polgárok 24 százaléka voksolt, míg Donyeckben 32 százalék. Turcsinov Kijevben azt mondta, ez is csak azért történhetett, mert terroristák fenyegették meg a civileket.

Moszkvából egyelőre nem érkeztek hírek arról, hogy a területeket anyagilag is segítik majd, de az oroszbarátok egyértelműen erre számítanak. Nyilván örültek annak a bejelentésnek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte egy új minisztérium felállítását, amelynek feladata az Észak-Kaukázus gazdasági fejlesztése lesz. Arról egyelőre nincs információ, hogy a célra mennyi pénzt szánnak. Azt viszont az oroszok most már naponta közlik, hogy fogy az idő, ha Kijev nem fizeti ki a Gazpromnak a számlát, június 3-tól nem szállítanak gázt Ukrajnába. Az ukrán ügyvezető kormányban lehetőségként felvetették, hogy a Nemzetközi Valautaalaptól lehívott 3,2 milliárd dolláros hitelből fizethetnek az orosz gázcégnek. Az ötletet hétfőn elvetették.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.