Közélet

Évente egy kisvárosnyi gyerek tűnik el Magyarországon

Magyarországon évente 14-15 ezer gyerek tűnik el, 80 százalékuk gyermekotthonból. Öröm az ürömben, hogy a csellengők 90 százalékát megtalálják vagy maguktól hazatérnek otthonukba. Megfigyelhető az a tendencia, hogy a 14-15 év közötti korosztályban sok kislány tűnik el, valamint az, hogy az év végi bizonyítványok kiosztása előtt vagy után feltűnően megugrik az eltűnt kiskorúak utáni bejelentések száma.

Nem lehet szörnyűbb érzés egy szülőnek annál, minthogy éveken át várja a nagy pillanatot, hogy az ajtón betoppan az otthonról elszökött, eltűnt gyermeke. A reményvesztett szülők és családtagok sokszor azt sem tudják, hogy gyermekük életben van-e még. Május 25-én, az Eltűnt Gyermekek Világnapján erre is emlékezünk.

Hazánkban évente 14-15 ezer gyerek tűnik el, 80 százalékuk gyermekotthonból. Öröm az ürömben, hogy a csellengők 90 százalékát megtalálják vagy magától hazatérnek otthonukba. Papp Zsuzsanna, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta: az eltűnések mögötti kiváltó okok nem múlnak el egy varázsütésre a megtalálás pillanatában.

"A csellengők közt sajnos gyakori esetnek számít az, amikor a kiskorú gyerek elkezd drogozni vagy alkoholizálni, esetleg a prostitúció fogságába kerül. Nem ritka az sem, hogy külföldön emberkereskedők áldozataivá válnak. Ahhoz, hogy egy bajba jutott kiskorú kitörjön a kilátástalanságból, nagyon erős motivációra és kompetens segítőre van szüksége. Jellemzően vannak akik megkapják ezt a lehetőséget és élni is tudnak vele, de sokszor nem tudják a segítő kezek által nyújtott biztonságot megkapni" – emelte ki Papp Zsuzsanna.

Ezt Kárász Róbert is megerősítette, aki az Eltűnt Gyerekek Világnapja alkalmából egy nagyszabású rendezvénnyel kívánja felhívni a csellengőkre a figyelmet.

"A gyermekprostitúció létezik Magyarországon és azokra fókuszál, akik egy jó szóért képesek az életüket is kockára tenni. Egy kedves szó, egy barátságos ember közelsége annyira fontos ezeknek a kiskorúaknak, hogy nem veszik észre, hogy mögöttes szándékból teszi ezt partnerük. Nem ritka az, hogy egy idősebb férfi felülteti a kislányokat olyan ígéretekkel, amelyek szebb és jobb jövőt jelent számukra. Ezt a legaljasabb módon használják ki, bedrogozzák és prostitúcióra kényszerítik kétségbeesett és hiszékeny áldozataikat" - hívta fel a figyelmet Kárász Róbert.

Kiemelte, megfigyelhető az a tendencia, hogy a 14-15 év közötti korosztályban sok kislány tűnik el, valamint az, hogy az év végi bizonyítványok kiosztása előtt vagy után ugrásszerűen megnövekszik az eltűnt kiskorúak utáni bejelentések száma.

Ekkor a gyerek a szülők retorziójától és a további következményektől félve hozza meg a döntést, sokszor jóval az eltűnés ideje előtt. Ha megtörténik a baj, akkor a szülők bejelentése után a rendőrség azonnali hatállyal elindítja  a körözést. Tizennégy éven aluli gyermekekre különösen nagy gondot fordít az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Kérdéseinkre elmondták: a nyomtalanul eltűnt gyermekek aktáit sosem zárják le és ez a felnőttek esetében is így működik.

Az Amerikai Egyesült Államokban ezért már közel 20 éve működik az úgynevezett „tejesdoboz-akció” melynek keretén belül a rendőrség által körözött gyerekek fotóit nyomtatják rá a tejes dobozok oldalaira. A tengerentúlon megszokott és sikeres felhívás ez, amivel már hazánkban is találkozhatunk. Kárász Róbert, az Ezer Lámpás Éjszakája nevű rendezvény ötletgazdája indította el itthon ezt a folyamatot.

A szeletelt kenyereken, ásványvizeken látható gyermekek képét az ORFK segítségével közlik, általában olyanokat választanak ki, akiket régóta keresnek. Ennek köszönhetően sikeresen megtaláltak 11 otthonról elszökött gyermeket  – közölte lapunkkal Kárász Róbert. Hozzátette: legtöbbször van előjele annak, hogy a gyerek szökésre készül, ritkán van úgy, hogy teljesen nyomtalanul eltűnik az emberek szeme elől.

Eltűnt Gyerekek Vonala

A 116-000-ás szám kifejezetten a veszélyben lévő gyerekek segélyvonala, ahol a gyermekeltűnéssel, szökéssel, csellengéssel, ezek hátterében meghúzódó veszélyhelyzetekkel kapcsolatban várják a hívásokat.

A tavalyi évben otthonról elszökött gyerekekből 171 úgy tűnt el, hogy egy év után sem találtak semmilyen nyomot vagy jelet, ami a gyerekhez vezető utat megmutatná. -->

szökés eltűnt gyerek gyermek család csellengők
Kapcsolódó cikkek