BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: Barroso is jelen lesz a magyar V4-elnökség zárásán

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság távozó elnöke is részt vesz és előadást tart majd a visegrádi együttműködés (V4) magyar elnökségének június végi záróeseményén, Budapesten - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban tett sajtónyilatkozatában.

Tájékoztatása szerint a június 24-i rendezvényen várhatóan jelen lesz több uniós biztos és a visegrádi együttműködés tagállamainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) miniszterelnökei is, Barroso pedig elsősorban a következő időszak pénzügyi forrásairól, lehetőségeiről beszél majd.

Orbán Viktor a Globsec-re, Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumára látogatott a szlovák fővárosba, ahol megbeszélést folytatott a házigazda szlovák, valamint a lengyel és a cseh miniszterelnökkel. Az ezt követően tett nyilatkozatában a magyar kormányfő elmondta: a tárgyaláson levonták az első gázválság tanulságait, a szakértők pedig utasítást kaptak arra, hogy "a gázválság-mechanizmus részletkérdéseit sürgősen dolgozzák ki".

Fontosnak nevezte mindemellett, hogy az elmúlt időszakban létrejött a visegrádi együttműködés parlamenti dimenziója, és hogy a védelmi miniszterek közötti tervezési együttműködés is megindult. Mindez megerősíti a visegrádi együttműködés súlyát Európában - értékelte a miniszterelnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.