Cameron ugyanis meg akarja akadályozni, hogy Jean-Claude Juncker töltse be e vezetői posztot.
Állítólag most azzal fenyegetőzik, hogy a britek kilépnek az Európai Unióból. Ténylegesen azonban ebben a viszályban nem is annyira Juncker személyéről van szó hanem arról, hogy hol legyen Európában a demokratikus hatalmi centrum: az Európai Parlamentben vagy pedig a kormányoknál és a nemzeti parlamenteknél?
Tehát hatalmi harcról van szó a nemzeti kormányok vezetői és az Európai Parlament között. Egy hitvallási viszályról van szó olyanok között, akik egyrészt együttmüködő nemzeti államok Európáját akarják, vagy pedig azok között, akik - mint Juncker -, "Európai Egyesült Államokra" törekednek.
Az, hogy a német politikusok és még inkább a német média csak az európai parlament megerősítéséért szállnak síkra, belefér a németek EU-gondolkodásába: a németek ugyanis idegenkednek minden "nemzeti államitól", amit túlhaladottnak és tegnapinak tartanak. Ám alkalomadtán érdemes lenne a határokon túl is tekinteni, például Franciaországra és Nagy-Britanniára, amelyek szintén értenek valami demokráciából, amit másként látnak.
Ugyanis - írja a továbbiakban a Handelsblatt - nem csak a britek, hanem számos más ország választói is, sőt talán a európai "fő áramlat is", rendszerint nagyobb bizalommal van a nemzeti politikusaik demokratikus legitimitása iránt, mint a távoli brüsszeli politikusok iránt, függetlenül attól, hogy megválasztották-e őket vagy sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.