BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába a megbetegedések, nem kell félni a Balatontól?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Balaton ökológiai állapota és vízminősége egyaránt kiváló - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének hidrobotanikai osztályvezetője kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Présing Mátyás kizárta a közvetlen összefüggést a halpusztulás és a Magyar Úszás Napját követő megbetegedések között. A halpusztulás okait még vizsgálják - tette hozzá.

A biológus elmondta, hogy legutóbb hétfőn, valamint két héttel korábban vettek vízmintát a Balatonból, és ökológiai szempontból mindkét alkalommal kifogástalannak bizonyult a víz.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy emberi egészséget veszélyeztető szennyezés nem juthatott a Balatonba - jegyezte meg.

Felidézte, hogy a népegészségügyi szolgálat a rendezvény előtt két nappal vett minta alapján versenyre alkalmasnak ítélte a vizet, ám ez alatt a két nap alatt is bármi történhetett. Ez ugyanis egy nagy partszakasz, ahol tömegek fordulnak meg és intenzív fürdőélet zajlik - hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a népegészségügyi vizsgálat befejezéséig az okról csak találgatni lehet - fűzte hozzá.

Présing Mátyás végül hangsúlyozta: mindenkit arra bátorít, hogy nyugodtan fürödjön a Balatonban.

Korábban többen megbetegedtek miután szombaton részt vettek a Magyar Úszás Napja elnevezésű rendezvényen Balatonfüreden. Az olimpiai bajnok Risztov Évát és a verseny férfi győztesét, Gyurta Gergelyt is kórházba kellett vinni.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) jelezte, hogy az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer megvizsgáltatta a víz minőségét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.