BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trócsányi bemutatta államtitkárait

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) a jogalkotásban, a nemzetközi kapcsolatokban az emberek boldogulásáért kíván dolgozni – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait. Kifejtette: nem lehet elvitatni a képviselők jogát, hogy egyéni indítvánnyal törvényt kezdeményezzenek. Mindazonáltal az IM akkor tudja jól ellátni feladatát, ha a jogalkotásban döntő szerepet kap.

A miniszter általános helyettese Répássy Róbert lesz. A politikus, aki egyben a tárca parlamenti államtitkára, jelezte: az Országgyűlés őszi ülésszakára terjeszti be a kormány azt a tervezetet, amely megoldaná a tényleges életfogytiglan kérdését. Molnár Zoltán, a tárca közigazgatási államtitkára jelezte: folyik a büntetőeljárási és a polgári perrendtartásról szóló kódex előkészítése, a ciklus közepére várható a két normaszöveg. Berke Barna uniós és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár elmondta: a kötelezettségszegési eljárásokban ezentúl az IM alakítja ki a magyar kormány álláspontját az Európai Bizottság előtt. Patyi Gergely, az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy partneri kapcsolatra törekednek az ügyészséggel és a bíróságokkal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.