A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2014. szeptember 26.-28. között, immáron tizedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét.
Helyszín: NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja
2151 Fót, Vörösmarty tér 2.
(a Károlyi István Gyermekközpont területén áthajtva érhető el)
A verseny időpontja: 2014. szeptember 26-28. (péntek-vasárnap)
Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny, melyre várhatóan 100-120 lóval neveznek hazai és külföldi lovasok.
A háromnapos Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában mérhetik össze a tudásukat.
A Lovasterápiás Verseny a tavalyi évhez hasonlóan idén is háromnapos lesz. A hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek hagyományainkhoz híven önálló lovaglás keretében ügyességi pályán lovagolnak, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben.
A Jámbor Vilmos Emlékversenyen csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek játékos feladatokat kell lóháton megoldaniuk. A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámra hiperaktív, tanulásban akadályozott, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek három életkori kategóriában.
Mádl Ferenc Emlékversenyen a versenyzők bármilyen mesét, történetet előadhatnak, melyben a lovason kívül a ló is fontos szerepet kap. A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdetünk meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon és gyógypedagógiai lovastornát kezdő és haladó lovasok számára. Az idei versenyen is megrendezzük az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát, mely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot.
Az ingyenes rendezvényen minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel várnak.
Az MLTSZ munkájáról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.