Közélet

Diplomamentés: esélyt kapnak azok is, akiknek nem jön össze a felmérő

Két lehetőségük lesz azoknak, akik a Diplomamentő program szintfelmérőjén nem felelnek meg. Egyrészt kérhetik a nyelviskolától, hogy javasoljon számukra a tudásszintjüknek megfelelő képzést, amelynek elvégzésével valószínűsíthető a B2 szintű, általános, komplex nyelvvizsga sikeres letétele, vagy ismét lehetőségük lesz a szintfelmérő teljesítésére önálló felkészülést követően. Már augusztusi végén megkezdődhetnek a képzések.

Jelenleg a keretszerződések megkötése zajlik a Diplomamentő Programmal kapcsolatban a felnőttképzési intézményekkel – közölte a parlament honlapján a nemzetgazdasági miniszter Legény Zsolt írásbeli kérdésére. Az MSZP-s képviselő arra emlékeztetett, hogy Czomba Sándor, а Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára január 22-én jelentette be, hogy а tárca hárommilliárd forintos keretösszegből Diplomamentő néven képzési programot indít. Ennek az а célja, hogy а diploma megszerzésével javuljanak. az érintettek esélyei а munkaerőpiacon. Akkor az hangzott el, hogy а nyelvi képzők február elejétől pályázhatnak, а volt hallgatók március elejétől igényelhetik az ingyenes nyelvtanfolyamokat. Februárban аzonban a képzők benyújtási határideje módosult, mert az eredeti kiírást szakmai hibák miatt javítani kellett. Az MSZP-s képviselő szerint több nyelviskola jelezte, hogy – bár а képzőközpontok számára kiírt határidőre, március 10-ig beadták a pályázatukat –, még május közepén sem értesítették őket arról, hogy részt vehetnek-e а programban. A minisztérium április 14-re módosította а hallgatói regisztráció határidejét és а nyelvvizsga bemutatásának határideje is változott.

Varga Mihály jelezte, hogy az intézmények és a hallgatók jelentkezése a tervezettnél több időt igényelt, azonban ez nem veszélyezteti az eredeti ütemezés betartását. Az első képzések pedig az eredeti elképzelésnek megfelelően már augusztus végén megkezdődhetnek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának összesítése szerint 2006 óta mintegy 50 ezer felsőoktatási képzés zárult nyelvvizsga nélkül, ennyien maradtak diploma nélkül az adott képzésben megkövetelt nyelvvizsga. Legény szerint a diplomamentésre szánt keretből viszont nagyjából 10 ezer támogatottra futja, vagyis minden ötödik diploma nélkül maradt érintett fér csak bele а programba, miközben mára jelentkezéskor kétszeres volta túljelentkezés. Az MSZP-s képviselő szerint az eljárás kísértetiesen hasonlít а Tudásod а jövőd! című uniós program lebonyolításához, mivel ezt is régóta várták а felnőttképzők, sok helyen azonban csalódás lеtt belőle.

A tárcavezető közölte, hogy a képzésre sokkal többen jelentkeztek a vártnál, ezért vizsgálják további források bevonásának lehetőségét, például az NFA képzési alaprészéből.

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. nemrég azt nyilatkozta lapunknak, hogy „a Diplomamentő Programra a mai napig 29 ezer fő regisztrálta magát". Augusztus végén a legmagasabb óraszámú, azaz 240 órás képzéseket szeretné elindítani az OFA, majd szeptemberben indulnak a 120- és 180 órás képzések is, 6-14 fő közötti csoportlétszámmal.  A regisztráltak 73 százaléka angol, 25 százaléka német, 2 százaléka francia nyelvet kíván tanulni. A résztvevők 13 százaléka 120 órás, 21 százaléka 180 órás, míg 66 százaléka 240 órás képzéseken szeretne részt venni.

„Akik a Diplomamentő program szintfelmérőjén nem felelnek meg, két lehetőség közül választhatnak" – hangoztatta Varga. Egyrészt kérhetik a nyelviskolától, hogy javasoljon számukra a tudásszintjüknek megfelelő képzést, amelynek elvégzésével valószínűsíthető a B2 szintű, általános, komplex nyelvvizsga sikeres letétele, vagy ismét lehetőségük lesz a szintfelmérő teljesítésére önálló felkészülést követően. Varga szerint a kormány más lépéseket is tett, hogy a nyelvvizsga hiánya miatt ne, vagy csak minimális számban essenek el hallgatók diplomájuk megszerzésétől . Ilyen például a kiterjedt ösztöndíjrendszer, a kollégiumok, szakkollégiumok hálózata, vagy a kormány által a HÖOK bevonásával működtetett Mentorprogram is. Varga közölte: hogy a diplomás pályakövetési rendszeren keresztül a végzett hallgatók további életpályáját, kilátásait, elhelyezkedési esélyeit, valamint a "tanulmányi élet minőségét" befolyásoló egyéb tényezőket is vizsgálják, hogy erősítsék a felsőoktatási intézmények és a közti kapcsolatot.

A Diplomamentő program keretében 2015. december 30-ig kell majd megszerezni a nyelvvizsgát a résztvevőknek, ha a vizsga nem sikerül, legalább két alkalommal meg kell ismételni, ezeknek a költsége a vizsgázót terheli. Vissza kell fizetni a képzési díj felét (ami 150 ezer forint is lehet), ha önhibájából nem szerzi meg valaki a nyelvvizsga-bizonyítványt.

A programra azok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a hazai felsőoktatásban sikeresen teljesítették, valamint ezt igazolják, és már csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy átvehessék diplomájukat. További feltétel az is, hogy ne álljanak hallgatói jogviszonyban, vállalják az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését, valamint alapfokú nyelvismerettel rendelkezzenek amit nyelvi szintfelmérőn kell igazolni. A regisztrált álláskeresőket előnyben részesítik, valamint azokat is, akiknek lakhelyén az országos átlag felett van a munkanélküliségi ráta. Több mint 6000 olyan regisztrált álláskeresőt tartanak nyilván, akinek már csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához. A korábbi tervekkel ellentétben a 35 éven felüliek is részt vehetnek a képzésben.

oktatás diplomamentés
Kapcsolódó cikkek