BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiába ajánlanak pénzt, senki nem akar elköltözni Miskolcról

Néhány családnak már felajánlott 1,5 millió forintot a miskolci önkormányzat a költözésért, de senki nem fogadta el ezt a támogatást, mert nem akarnak elköltözni a városból - írja az origo. A portál szerint az önkormányzat legújabb terve az, hogy kaphatnak akár lakást is a bérlők, és maradhatnak Miskolcon. De csak azoknak jár segítség, akiknek határozatlan idejű szerződésük van – mondta Dancs Mihály roma polgárjogi aktivista. Legalább 50-100 családnak viszont most járt le a határozott időre szóló szerződése, amit nem hosszabbítanak meg velük.

A miskolci önkormányzat szerint Miskolcon a városban lévő nyomortelepek, az Avas lakótelepre beköltözött „fészekrakók” és a szegregált területeken mélyszegénységben élők az elmúlt években „óriási társadalmi feszültséget okoztak”.

A számozott utcák területén 215 lakásban lakik bérlő, vagy jogcím nélküli lakáshasználó. A jogcímes bérlőknek cserelakást vagy pénzbeli térítést adnak. Ez utóbbira azok jogosultak, akiknek legalább ötéves bérleti jogviszonyuk van. Ennek a feltétele az, hogy a város közigazgatási területén kívül vásároljanak ingatlant, amelyre 5 évig elidegenítési és terhelési tilalom kerül. A pénzbeli térítés mértéke differenciált, függ az ingatlan elhelyezkedésétől, a szobák számától és a komfortfokozattól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.