Beruházás A 68 ezres futballaréna mellett az olimpiai központ létesítményeire további 20–25 milliárdot költhetnek
A tervezéstől függően mintegy 60–80 milliárd forintba kerülhet az új Puskás Ferenc Stadion – mondta lapunknak tegnap a Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetője az új nemzeti futballaréna látványterveinek bemutatásakor. Vígh László közölte, hogy a stadionhoz tartozó kiszolgáló létesítményekkel a költség 80–100 milliárd forint lehet. A nemzetközi trendek alapján a legolcsóbban épített stadion az ülőhelyek alapján az Espanyolé volt székenként mintegy 1500 eurós költséggel. A legdrágább ebben a tekintetben a londoni Wembley és a varsói aréna volt 11 ezer euróval. Vígh elmondta, a Puskás Stadion esetében a székenkénti 3–4000 eurót lőtték be.
A nemzeti fejlesztési miniszter közölte: az NSK kezelésében lévő létesítmények fejlesztésére a közeljövőben 180 milliárdot fognak költenek. Seszták Miklós lapunknak elmondta, a költségvetési zárolások nem érintik a sportban a létesítményfejlesztéseket. A 180 milliárdos összeg a stadionokon kívül tartalmazza a tornatermek, tanuszodák, akadémiák építését. Ezen a kereten túl a taóból és a sportági szövetségek pénzeiből még további létesítményfejlesztések is lesznek a sportban.
A Puskás Stadion környékén lévő 38 hektáros Budapesti Olimpiai Központban is több beruházást terveznek. Vígh elmondta, hogy még zajlik a műszaki tartalom pontosítása, az összes fejlesztés költsége további 20–25 milliárd forint lehet. Az idei büdzsét a futballstadion és környékének fejlesztése, a tervezés költségei, mintegy 2–2,5 milliárddal terhelik meg.
A 200 ezer négyzetméteres, 68 ezres (koncerteken 80 ezer főt befogadó) stadion kivitelezési tervei az év végére készülnek el. Az NSK vezetője lapunknak elmondta, ezután írják ki a közbeszerzési eljárást, jövő áprilisban, májusban lehet meg a kivitelező, akkor lehet majd az első kapavágás. A stadion 2018-ban lehet készen. A korábbi Népstadionból meghagyják a pillonokat és a toronyépületet is. Az új és a korábbi lelátó között mintegy 32 ezer négyzetméteren több mint 20 sportág számára lesznek edző- és versenyszínhelyek. Konferenciaközpont, 180 szobás szálloda, mélygarázs, diagnosztikai központ is lesz a létesítményben, tetején egy 800 méteres panorámás futópályával.
Az MLSZ reményei szerint a stadion 2020-ban a labdarúgó Eb helyszíne lehet, erről szeptemberben dönt az UEFA. Csányi Sándor közölte, még ez előtt szeretnének BL- vagy Európa Liga döntőt rendezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.