Még egyeztetnek az újonnan nyílókülképviseletek költségéről
Navracsics hangsúlyozta: külgazdasági, külpolitikai és diplomáciai szempontokat is figyelembe vettek. Erbil az iraki kurd autonóm terület székhelye, 90 kilométerre az Iszlám Állam által már elfoglalt Moszultól. A Népszabadságnak a külügyi tárca azt nyilatkozta, Erbil térsége nem tartozik Irak igazán veszélyes részei közé. Az Egyesült Államok nemrég kivonta diplomatáinak egy részét erbili konzulátusáról.
Navracsics közölte, hogy az új képviseletek a feladatokhoz szükséges létszámú kiküldöttel kezdik meg munkájukat. A nyitással kapcsolatos költségekről még egyeztetnek. A külügyi tárcánál a költségvetési zárolások a külképviseletek igazgatását 246,1 millió forinttal érintik. Az egész minisztériumnak az összesen 110 milliárdos összegből 536,2 millió forintot írtak elő. Az intézményeknél 312,7 milliót zárolnának. A külképviseletek mellett a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál 37,6 millió, a Balassi Intézetnél 29 milliót vonhatnak el.
A tárca fejezeti kezelésű előirányzatainál 223,5 millió forintos lehet a zárolás. A Nemzetközi Fejlesztési Együttműködésre 136,3, a nemzetközi befektetéseket támogató célelőirányzatra 87,2 millióval juthat kevesebb.


