BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenegy ukrán halott egy nap alatt

Az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erők 11 katonája vesztette életét és 41-en sebesültek meg a szeparatisták ellen folytatott kelet-ukrajnai hadműveletben - közölte Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.

Liszenko újságíróknak elmondta, a fegyveres erők egyre szorosabbra húzzák a gyűrűt a szakadárok körül, és igyekeznek elvágni őket mindenféle utánpótlástól. Különösen heves harcok folynak a hadműveleti övezetben lévő két megye központjánál, Donyeck és Luhanszk városánál, valamint a Donyeck megyei Horlivka, Makijivka, Ilovajszk, Sahtarszk, Torez és Nyizsne településeknél, Luhanszk megyében pedig Alcsevszknél, Krasznij Lucsnál és Krasznodonnál.

Közben Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kijelentette, hogy Ukrajnának nincs szüksége annak a "cinikus" Oroszországnak a segélyszállítmányára, amely előzőleg "harckocsikat és terroristákat" küldött a Donyec-medencébe.

A miniszterelnök a szerdai kormányülés után azt hangoztatta, hogy Kijev maga is képes ellátni humanitárius segéllyel az ország keleti részén élőket.

"Tízmillió hrvinyát (körülbelül 200 millió forintot) különítünk el alapvető élelmiszerek vásárlására" - fűzte hozzá a kormányfő. Leszögezte, hogy humanitárius segélyt Ukrajna csak a nemzetközi jog normáinak megfelelően és csakis a nemzetközi vöröskereszttől fogadhat el.

"Határtalan Oroszország cinizmusa. Előbb harckocsikat, Gradokat (rakéta-sorozatvetőket) és terroristákat küldenek, hogy ukránokra lőjenek, most meg vizet és sót. Jobb lenne, ha Oroszország a háromszáz Kamaz teherautóját üresen küldené, és hazavinné velük a bűnözőit, akkor nem lenne szükség semmilyen humanitárius segélyre" - hangoztatta Jacenyuk.

Előző nap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt állította, hogy mindent egyeztettek az ukrán féllel az orosz segélyszállítmánnyal kapcsolatosan. Ennek ellenére egyelőre bizonytalan, hogy hol fogja a szállítmány átlépni az ukrán határt, sőt az is, hogy Kijev egyáltalán beengedi-e Ukrajna területére az orosz kamionokat. Orosz források arról adtak hírt, hogy a konvoj a Harkiv megyei Pletenyivka határátkelőre fog érkezni, ugyanakkor szerdán Ihor Baluta, a megye kormányzója cáfolta ezt.

Arszen Avakov belügyminiszter Facebook-oldalán szintén azt írta, hogy nem engednek be semmiféle orosz segélyszállítmányt Harkiv megye területén keresztül. "A cinikus agresszor provokációja megengedhetetlen területünkön" - szögezte le a miniszter, hozzátéve, hogy ez "hivatalos" álláspont. Nem hivatalos belügyi források szerint a segélykonvojt valamelyik Luhanszk megyei határátkelőhöz irányítják, nem kizárt, hogy Izvarinóhoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.