Közélet

Dzsihádistákat vettek őrizetbe Németországban?

Németországban őrizetbe vettek két feltételezett dzsihádistát, akik a hatóságok szerint Szíriába készültek, hogy csatlakozzanak valamely iszlamista terrorszervezethez.

Joachim Hermann bajor belügyminiszter kedden megerősítette a Bayerische Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati műsorszóró társaság értesülését, amely szerint a bajor-osztrák határ térségében egy távolsági busz utasainak ellenőrzése során őrizetbe vettek két müncheni illetőségű személyt, akik valószínűleg Szíriába tartottak.

Egyikük, egy koszovói származású 24 éves férfi ellen a müncheni ügyészség már korábban eljárást indított, mert a gyanú szerint harcosokat toborzott. Kísérője sem volt ismeretlen a hatóságok előtt, a 21 éves török származású férfi ellen egy olyan határozat van érvényben, amely szerint nem hagyhatja el Németországot. A tilalmat a müncheni közigazgatási hatóság azért rendelte el, mert feltételezték, hogy az illető Szíriába vagy Irakba akar utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz vagy valamely más iszlamista terrorista szervezethez.

A BR beszámolója szerint mindketten a világi államot elutasító, a saría - a muzulmán jogrendszer - alapján működő állam kiépítésére törekvő szalafista irányzat hívei. A napokban a frankfurti repülőtéren három német állampolgárt vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy az as-Shabab nevű szélsőséges iszlamista fegyveres szervezet tagjai. Az SWR regionális közszolgálati rádió beszámolója szerint azért tértek vissza Németországba, mert már nem akartak részt venni a főleg a Kenyával szomszédos Szomáliában aktív terrorista szervezet véres akcióiban.

Német hírportálok kedden arról számoltak be, hogy egy kenyai lap két további német állampolgárról írt, akiket azért tartóztattak le az afrikai országban, mert az as-Shabab - hazatérni szándékozó - tagjai lehetnek.

A német alkotmányvédelmi hivatal (BfV) - a német belső elhárítás - szerint eddig több mint 400 személy utazott Németországból a Közel-Keletre, hogy csatlakozzon a szíriai polgárháborúban részt vevő, illetve Irakban felkelést folytató radikális iszlamista fegyveres csoportokhoz, elsősorban az Iszlám Államhoz. A BfV szerint többen már visszatértek, köztük 25 olyan személy lehet, akik harci tapasztalatokat szereztek.

A Közel-Keletre utazó, és az onnan visszatérő iszlamisták jelentette nemzetbiztonsági kockázat miatt több szakember a jogszabályok szigorítását sürgeti. Például Rainer Wendt, a német rendőrszakszervezet elnöke szerint büntetendőnek kellene nyilvánítani a részvételt terrorista kiképzésen. A jelenlegi szabályok alapján csak akkor lehet büntetni mindazokat, akik terrorista kiképzésben részesültek, ha bizonyítható, hogy terrortámadásra készültek - mutatott rá Rainer Wendt a Duetschlandfunk közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

Stephan Mayer Bundestag-képviselő, a bajor CSU belügyi kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusa pedig azt javasolta egy keddi lapinterjúban, hogy a törvényhozás tegye büntetendővé a terroristának minősített szervezetek népszerűsítését.

Németország dzsihádista
Kapcsolódó cikkek