Zsigó: a kormány célja az élelmiszeripar talpra állítása
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA kormány stratégiájával is egybevág a Coop Rally célja: felhívni a figyelmet a minőségi magyar termékekre – emelte ki Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a IX. Coop Rally országos sajtótájékoztatóján. Mint minden évben, az esemény fővédnökségét most is a földművelésügyi miniszter vállalta. Fazekas Sándor tárcavezető nevében Zsigó arról beszélt, hogy a most induló, 2014–2020-as uniós támogatási periódus egyik legfontosabb feladata a magyar élelmiszeripar talpra állítása. Ennek alapja az élelmiszer-ipari fejlesztési stratégia lehet, amelyet hamarosan elfogad a kormány, ezt követően írhatják ki az erre vonatkozó pályázatokat. A kiírásoknál kiemelt szempont lesz a mikro- kis- és közepes vállalkozások támogatása, hogy minél több helyi élelmiszer kerüljön a fogyasztókhoz – tette hozzá az államtitkár. Zsigó Róbert szerint fontos a nagy gyártók megerősítése is, hogy korszerűbb technológiának köszönhetően a külföldi és a belföldi piacokra is tudjanak termelni.
Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója a COOP Csoport elmúlt időszakát értékelve elmondta: 2013-ban a csoportnak sikerült növelni az árbevételét, ami azért kiemelendő, mivel a dohányforgalmazás változása miatt két év alatt 12 százalékos forgalomvesztést szenvedtek el. Ezt részben új partnerek bevonásával, illetve a Profi-Match üzletek átvételével sikerült kompenzálni – emelte ki. Tavaly a COOP Csoport a forgalmat tekintve a második, piaci részesedését tekintve pedig a harmadik volt a hazai üzletláncok között.
Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. az idei raliról elmondta: a résztvevők a Dunántúlon tesznek meg 700 kilométert. A kiindulópont ma reggel a Zwack Unicum Nyrt. dunaharaszti gyára, a szakmai program következő állomása a Mecsek Füszért pécsi központja, ahol a résztvevők helyi termelőkkel is találkozhatnak. Ezután a Kométa 99 Zrt. kaposvári, majd a Sole-Mizo Zrt. marcali telepére látogatnak el, a napot Zalakaroson zárja a rally. Pénteken a Sió-Eckes Kft. siófoki gyára az első állomás, ezt két veszprémi helyszín követi: az Unilever Magyarország Kft. Algida-termékeket gyártó telepe, illetve a Polus-Coop Zrt. központja. Innen a mezőny Gicre, a részben a COOP tulajdonában lévő Gici Tej-Tejtermék Kft.-hez látogat el, a CO-OP Hungary Zrt. itt írja alá megállapodását a Tej Terméktanáccsal. A cél péntek este Sárvár lesz.


