BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar állam javára döntött a sukorói-kaszinó ügyében a washingtoni bíróság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyar állam javára döntött a sukorói kaszinó-beruházás ügyében egy nemzetközi választott bíróság, a beruházási viták rendezésének nemzetközi központja Washingtonban - közölte Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az MTI-vel csütörtökön.

 "A mai ítéletben ez a nemzetközi bíróság elutasította az izraeli befektetők keresetét és a 100 milliárd forintos kártérítési igényét. Megállapította, hogy a magyar állam teljesen jogszerűen járt el ebben az ügyben, nem szegett meg semmilyen beruházásvédelmi egyezményt és nem tette lehetetlenné a befektetők magyarországi működését" - mondta a tárcavezető az MTI tudósítójának Prágában, ahol egy nemzetközi tanácskozáson vett részt.

Bártfai Beatrix, a perben a magyar államot képviselő ügyvéd az MTI-nek elmondta: a washingtoni bíróság megállapította azt is, hogy a magyar állam teljesen jogszerűen mondta fel a kaszinó koncessziós szerződést. A telekcsere ügyében pedig hasonló álláspontra jutott, mint  korábban a magyar Kúria, és kimondta, hogy a telekcsere szerződés a magyar jogszabályokba ütköző és ezért semmis. 

A választott bíróság döntése végleges, az ellen fellebbezni nem lehet - tette hozzá a jogi képviselő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.