Három agykutató kapta az orvosi Nobel-díjat
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz illetékes bizottság indoklása szerint a kutatók fedezték fel az agy helymeghatározó rendszerét, azt a "belső GPS-t", amelynek segítségével az ember képes a térben való tájékozódásra.
A kitüntetettek 8 millió svéd koronával (272 millió forintnak megfelelő összeggel) gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.
Majdnem 800 milliárd euróra tette mentális és a neurológiai megbetegedések miatti közvetlen, - elsősorban egészségügyi - és közvetett - főként szociális - költségeket az unióban 2010-ben az Európai Agytanács (European Brain Council - EBC).
Ez az összeg jóval meghaladja azt az 500 milliárd eurót, amit a következő öt legköltségesebb betegségre – a daganatos, a szív-érrendszeri, a cukor-, a krónikus tüdőbetegségre, valamint a reumatoid artritiszre - összesen elköltenek az európai tagállamok.
Ennek főként az az oka, hogy míg az előbbi betegségekből vagy felgyógyulnak, vagy sajnálatos módon viszonylag rövid időn belül meghalnak a betegek, az agy betegségei akár évtizedekig tartó kezelést igényelnek. A díj odaítélésénél nyilván a felfedezés társadalmi hasznosságát is mérlegelik, ezért fontos ezt hozzátenni.


