Közélet

Lakcímadatot is kiadnak a választási jelölteknek

A vasárnapi önkormányzati választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek az idén először megvásárolhatták a névjegyzékben szereplők név- és lakcímadatait – nyilatkozta lapunknak Listár Dániel, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) főosztályvezetője.

Elmondása szerint 87-en éltek ezzel a lehetőséggel. A választási eljárásról szóló törvény szerint a választásra nyilvántartásba vett jelöltek és listát állító jelölőszervezetek kérhetik a választási irodáktól a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok név- és lakcímadatait közvetlen politikai kampánytevékenység végzése érdekében.

Ennek feltétele, hogy igazolja, 101500 forint adatszolgáltatási díjat befizetett az iroda számlájára. A megszerzett választói adatokat a jelöltnek, illetve a listát állító jelölőszervezetnek legkésőbb a szavazás napján meg kell semmisítenie, és az erről készült jegyzőkönyvet három napon belül át kell adnia az adatokat szolgáltató választási irodának.

A szakember hangsúlyozta, hogy a jogszabály arról is rendelkezik, hogy a megszerzett választói adatokat a jelöltnek, illetve a listát állító jelölőszervezetnek legkésőbb a szavazás napján meg kell semmisítenie, és az erről készült jegyzőkönyvet pedig három napon belül át kell adnia az adatokat szolgáltató választási irodának. Ennek ellenőrzése azonban nem áll módunkban – tette hozzá.

Az idén 13 ezerrel többen jelentkeztek a nemzetiségi névjegyzékbe, mint négy évvel ezelőtt, a 13 országosan elismert nemzetiség közül azonban csak a roma közösség tudta növelni választópolgárai számát: ők 24 ezerrel, azaz 18 százalékkal többen voksolhatnak. A legkisebb arányban – alig fél százalékkal – a szlovák nemzetiség szavazóinak száma csökkent, 12282-ről 12221-re. Ezzel szemben – majdnem ötödével – a többi 12 nemzetiség szavazóinak száma mérséklődött.

választás nemzetiség önkormányzat
Kapcsolódó cikkek