Közélet

Horváth András: „Nagy ellenszélben fogunk dolgozni"

Kedden jelentjük be hivatalosan a Korrupcióellenes Szövetség (KESZ) megalakulását, de már most többen is felkerestek bennünket különböző gyanús ügy miatt – nyilatkozta lapunknak Horváth András. A volt munkatársa elmondta, hogy csütörtök este tartottak egy alakuló ülést – eredetileg múlt pénteken jelentették volna be szervezetük megalakulását, de végül erre a hétre halasztották –, ahol többek között azt is felvázolták, hogy egyesületi formában működnek majd. A szándéknyilatkozat megírása után néhány hétbe telik, amíg a dokumentumokat jogi formába öntik és beadják a bíróságra. Horváth a finanszírozásról elmondta, hogy egyesületként támogatásokra fognak pályázni, s egy számlaszámra adományokat lehet majd eljutatni hozzájuk.

A KESZ alapító tagjai közé tartozik az olajügyeket kirobbantó Karancsi Tibor, a trafikmutyit feltáró volt fideszes Hadházy Ákos, a korrupciókutató Jávor István, a volt LMP-s Vágó Gábor és a szintén korábbi NAV-alkalmazott Vancsura István is. Csatlakozik hozzájuk Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője is. Horváth András közölte, az alakuló ülésen még több olyan személy is részt vett, akiknek szintén jelentős tapasztalata van korrupciós ügyekben, kedden újabb ismert emberek csatlakozását is bejelenthetik, akikkel „jelentős erőt” tudnak felmutatni.

„Az a célunk, hogy visszaszorítsuk a korrupciót, megakasszuk az 1989 óta zajló folyamatokat – hangoztatta a volt NAV-munkatárs. „Szeretnénk befolyásolni a hatósági, törvényhozói munkát, nyomást akarunk gyakorolni, de partnerként is szeretnénk tekinteni a mindenkori kormányokra. Nem lesz könnyű dolgunk, nagy ellenszélben fogunk dolgozni” – mondta Horváth András.

A KESZ együtt akar működni az önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel is, így Transparency Internationallel és a korrupciós ügyeket feltáró átlátszó.hu-val is. Szakértői tevékenységet is végeznének. Közhasznú szervezetként bárki hozzájuk fordulhat korrupciós ügyekben. Horváth András szerint a hozzájuk fordulókat a nyilvánossággal tudják védeni, de az anonimitást is biztosítják a visszaéléseket bejelentőknek. Például a közigazgatásban dolgozó bejelentőket úgy is védenék, hogy egy alapból támogatnák őket, ha elveszítenék állásukat. „A NAV-ot érintő ügyek mellett olyan korábban még lezáratlan témákkal is foglalkoznánk, mint a trafik- és a földpályázatok vagy az olajügyek” – mondta Horváth.

NAV-vizsgálat: 16 gyanúsított

Horváth András a feljelentésével kapcsolatos ügyről azt mondta, hogy abban az „égvilágon nem történt semmi” egy év alatt. Viccnek nevezte, hogy rágalmazás és számítógépes adatokkal való visszaélés miatt két büntetőfeljelentés van ellene, de még nem gyanúsították meg. Az adóhatóság közölte, hogy a Bunge Zrt. bejelentése alapján két vizsgálatot folytatott, 2011-ben a vetőmag-felvásárlásnál, 2013-ban az élelmiszeriparban elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt. Az ügyben 16 ember gyanúsított, nyolcan már vizsgálati fogságban vannak költségvetési csalás gyanúja miatt, négyen pedig előzetes letartóztatásba kerültek.

NAV Horváth András adócsalás korrupció
Kapcsolódó cikkek