Merkel: az iszlám Németország része
A kancellár Berlinben a török kormányfővel, Ahmet Davutogluval folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón arra a kérdésre, van-e ok nyugtalanságra az iszlamofóbia miatt Németországban, ahol 3 millió török származású, illetve 4 milliós muzulmán vallású közösség él, azt mondta, hogy egyetért Christian Wulff volt államfő megállapításával, amely szerint az iszlám Németország részévé vált.
Németországban "szívesen látnak" mindenkit, aki elfogadja a törvényeket és nyelvtudást szerez, és a kormány mindent megtesz a bevándorlók integrációjának sikeréért, vallástól és a származástól függetlenül. "Én minden német kancellárja vagyok, és ebbe beletartozik mindenki, aki tartósan itt él" - mondta Merkel.
Ahmet Davutoglu a német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az ankarai vezetés a polgárháború elől menekülők hulláma miatt nem zárhatta le a török-szíriai határt, de a hatóságok nemzetközi titkosszolgálati együttműködésben dolgoznak azért, hogy feltartóztassák a Szíriába tartó vagy onnan érkező dzsihadistákat.


