Közélet

Káosz Nepálban: Kína egymilliárd forintnyi segélyt ajánlott fel - képek

Legkevesebb 24 kínai állampolgár halt meg a szomszédos Nepálban történt pusztító erejű földrengés, illetve az utórengések következtében. Tibetben legalább 20-an vesztették életüket, több tucatnyi ember hollétéről nem tudnak, körülbelül 12 ezer embert kellett evakuálni.

A 3900 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő kínai Sigatzéban, amelyet egy a Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű utórengés rázott meg, több mint 1200 ház dőlt romba és csaknem 10 ezer sérült meg. Utak váltak járhatatlanná, a térségben időlegesen megszakadt az áramellátás és a távközlési összeköttetés. Ugyanitt 54 templomot ért kár. A helyszíni jelentések szerint mindenki az esetleges további utórengésektől fél.

Ezekre a területekre már elindították a segélyeket, a sátrakat, a meleg kabátokat, takarókat, összecsukható ágyakat és hálózsákokat. A regionális kormányzat főleg élelmiszert, gyógyszert és ivóvizet juttat a rászorulóknak. A szállítási minisztérium 10 millió jüant (450,6 millió forint) helyezett a tibeti alapba.

Sajtóbeszámolók szerint az érintett kínai területeken vasárnap vagy hóesésben, vagy esőben kellett a mentőknek a helyszínen dolgozniuk, a hegyomlások, a földcsuszamlások okozta károkat, útakadályokat elhárítaniuk. Pekingben a kormányzati intézmények vezetői rendkívüli - a külügyminiszter által elnökölt - ülésen döntöttek a Nepálnak nyújtandó segítségnyújtás felgyorsításáról, valamint az ott rekedt kínai állampolgárok, illetve szervezetek biztonságát szolgáló lépésekről.
Vasárnap már több mint 600 kínai állampolgárt különgépekkel hazaszállítottak.

Peking a szomszédos himalájai államba egészségügyi és mentőcsoportokat küld, amelyek közül több már meg is érkezett a helyszínre. A sátrak, áramfejlesztő generátorok, víztisztító berendezések és orvosi eszközök útba indítása ugyancsak megkezdődött. A kínai kormány 20 millió jüan (1 milliárd forint) értékű humanitárius segélyt is felajánlott Nepálnak.

Negyvennyolc magyarból huszonnéggyel még keresik a kapcsolatot

A hétvégi földrengés idején 48 magyar állampolgár tartózkodott Nepálban, közülük 24 emberrel még keresik a kapcsolatot - mondta el M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában Vajda Andrea újdelhi vezető magyar konzul.

A legutóbbi órákban is keresték még az országban tartózkodó hozzátartozóikért aggódók a külképviseletet, így a korábbinál több magyarról tudnak.  A huzamosabb ideg a himalájai országban tartózkodó magyarok egyike a hétvégén e-mail-ben jelentkezett a képviseleten, tudatva, jól van, és ugyanezt feltételezik a szintén tartósan Nepálban lévő további négy magyarról, akik a katasztrófa sújtotta területen kívül vannak.

A 15 tagú turistacsoportnak vasárnap sikerült elhagynia Nepált, közölte a diplomata. Azzal a 24 magyarral pedig, akiről nem tudnak, e-mailen és telefonon is próbálják felvenni a kapcsolatot. Ezt nehezíti, hogy a katasztrófasújtott területeken nem működnek a telefonvonalak, a helyzetet pedig az utórengések mellett a heves esőzések is rontják.

Tibet földrengés segély Nepál utórengés
Kapcsolódó cikkek