Csalással vádolják a volt somogyi polgármestert
Az eljárás a jegyző feljelentése alapján indult a volt polgármester ellen - írja a Hír24.
Az önkormányzat 2012. és 2013. években a Start Munkaprogramban vett részt, az önkormányzati startmunka kertészeti munkákat jelentett, amelyhez a szükséges eszközöket a vádlott vette meg. Mivel a vásárlásról eredeti számlája nem volt, így az élettársa által vásárolt tömbből állíttatott ki egy cég nevében hamisakat, amelyeket végül be is nyújtott.
Az egykori polgármester az ügyészség szerint 2012-ben 213 ezer, következő évben pedig 413 ezer forinthoz jutott így. Péntbüntetést indítványoztak vele szemben.