BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az AH főigazgató-jelöltjének meghallgatását kezdeményezte Pintér

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezte Kiss Zoltán ezredesnek az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatóvá való előterjesztését megelőző nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatását - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.

Az AH főigazgatóját a belügyminiszter előterjesztésére a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A főigazgató alkalmasságáról az előterjesztést előtt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága foglal állást - fejtették ki.

A BM közleménye szerint Kiss Zoltán ezredes 34 éves, jogász, 2005 óta teljesít hivatásos szolgálatot. Részt vett az AH jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája munkájában. A BM-ben a védelmi és nemzetbiztonsági koordinációs tevékenység különböző területein dolgozott, a tárca rendészeti államtitkárságának rendészeti koordinációs főosztályának vezetője is volt. Május 16. óta az AH szervezeti átalakítása érdekében szükséges feladatok koordinálásáért, végrehajtásuk biztosításáért felel miniszteri biztosként.

Felidézték: Göbölös László dandártábornok, az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi főigazgatója maga kérte felmentését beosztásából, és a miniszterelnök 2015. március 15-ei hatállyal mentette fel. Azóta Földes Gyula, az AH főigazgató-helyettese irányítja a szervezetet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.